Nyomtatás

2016. július 26., kedd

Zakuszka





Készítettem egy zöldségkrémet, ami nem más, mint a zakuszka. Biztos hallottatok róla. Valamikor pár évvel ezelőtt ettem a kolléganőm által. Ő készítette, ráadásul ő Erdélyi származású és nagyon ért hozzá :) (a zakuszka is az). Nos, már akkor is nagyon ízlett, csak Ibolya akkora mennyiségekről, sok-sok hozzávalóról mesélt, hogy kedvem az nem volt hozzá. Aztán egyik nap olvastam róla és megjött a kedvem is. Próbáltam minél kevesebb alapanyagból és egyszerűen elkészíteni. Jelentem sikerült!

Hozzávalók:

1 kg sült padlizsán (1,20-1,50 bruttó súly)
1 kg kápia paprika
3 nagyobb vöröshagyma
3 dl paradicsomlé
2,5 dl étolaj
3-4 babérlevél
só, bors, cukor ízlés szerint

A paprikát megmossuk, tepsire tesszük és 180 fokos sütőben fél óra alatt megsütjük. Kivesszük a tepsit, lesózzuk és ha kihűlt a paprika lehúzzuk a héját. (én nem vártam sokat, amint a kezem bírta a meleget, már dolgoztam is vele)
Padlizsánt ketté vágjuk, tepsire tesszük majd puhára sütjük a sütőben. Ha kész kikaparjuk a húsát.
A hagymát aprítóba tesszük vagy aki tudja nagyon nagyon apróra vágja és az olajon megpároljuk. A paprikát, padlizsán is összeaprítjuk/turmixoljuk és rátesszük a hagymára. Felöntjük a paradicsomlével, fűszerezzük és sűrűre főzzük gyakori kavargatás mellett. VIGYÁZZ!!!! Fröcsög! Nekem sikerült beszíneznem a konyhaszekrényt, no meg magamat is!  Akkor jó, amikor az olaj feljön a tetejére. Ezután üvegekbe tettem, lezártam, fejre állítottam egy kicsit, majd száraz dunsztba tettem. Ami kimaradt azt eltüntettük. Pirítóssal, friss kenyérrel is tökéletes. Azt mondják sültekhez is kitűnő, ételeket ízesítenek vele.

Aki teheti a paprikát és a padlizsánt parázson, grillen süsse meg, azt mondják még finomabb a füstöltsége miatt.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...