Nyomtatás

2020. március 17., kedd

Zabpelyhes kekszek

Hosszú évek óta őrzöm a receptet, egy anyukától kaptam az oviban. Annak idején farsangra sütötte a csoportunknak. Nagyon finom, könnyen, gyorsan elkészíthető kekszek. Oly egyszerű, hogy gyermekekkel együtt is elkészíthető!



Hozzávalók:


15 dkg puha vaj vagy margarin
12 dkg porcukor
1 egész tojás
15 dkg apró szemű zabpehely
10 dkg liszt
1 kávéskanál fahéj
1/2 kávéskanál szódabikarbóna
csipet só

ízlés szerint 10-15 dkg aprított aszalt gyümölcs, dió, mogyoró, mandula, csokidarabok, kókuszreszelék, mazsola

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Tepsit kibélelünk szilikonos sütőpapírral. 

A hozzávalókat tálba tesszük, majd összeállítjuk a tésztát. 

Vizes kézzel diónyi golyókat formázunk, papírral bélelt tepsibe, egymástól megfelelő távolságra tesszük, tetejüket kicsit lelapítjuk és 180 fokos sütőben megsütjük. Sütési idő sütőfüggő és a méretek is közre játszanak, kb. 15-25 perc. Attól függően, hogy ki milyen ropogósan szereti. Sütés közben a kekszek megnőnek!

Egy csésze kávéhoz, teához kitűnő keksz! 

Tippek, tapasztalatok:

Készítettem már kakaós változatban is, ebben az esetben az alapanyagokhoz hozzáadunk 2-3 evőkanál cukrozatlan kakaóport. Természetesen lehet más méretben is elkészíteni, kisebb vagy nagyobb kekszeket formázhatunk. 







kakaós változat



2020. március 12., csütörtök

Csirkemell sajtos - tejszínes mártásban

Egy könnyen, gyorsan elkészíthető ételt hoztam nektek. Többször készítettem már, nagyon finom.





Hozzávalók:

kb. 60-80 dkg csirkemell filézve
20 dkg húsos szalonna vagy kockázott bacon
1/2 liter tejföl
20-25 dkg natúr vagy tejszínes krémsajt
3-4 dl főzőtejszín
ízlés szerint só, bors, 2-3 fokhagyma

tészta, petrezselyem

A csirkemellet csíkokra, a szalonnát apróra vágjuk, a fokhagymát lereszeljük.
A húst  kevés zsiradékon fehéredésig pirítjuk, sózzuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk a szalonnát. Lefedjük és közepes hőmérsékleten puhára főzzük.
A tejfölben elkeverjük a krémsajtot, tejszínt. Ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal és a reszelt fokhagymával. A puha húshoz hozzákeverjük, egyet rottyantunk rajta és kész is.
Spagettivel, makarónival tálaljuk, tetejére apróra vágott petrezselymet szórunk.











2020. március 4., szerda

Almás süti - a lengyel szarlotka (ejtsd: sarlotka)

Egy ideje Lengyelországban élek. Egyik tradicionális süteményük a szarlotka (ejtsd: sarlotka) Nagyon finom, hasonlít a magyar almás pitére. De a tésztája mégis más, roppanós, az alma pedig darabolva bújik meg a két tésztaréteg között. Megkértünk az egyik lengyel ismerősünket, hogy adjon receptet, hogy kipróbálhassam. Itt nagy szeretettel fogyasztják cukrászdákban, éttermekben, kávézókban egy kávé mellé. Vanília fagyival is tálalják. Nos elkészítettem, nagy sikere volt. Azt mondta a Piotr, hogy tökéletes lett, mintha "igazi" lengyel konyhán készült volna. De hát igazi lengyel alapanyagok, csak jó lehet :D





Hozzávalók: (csésze mérete: 2,5 dl)

3 csésze liszt (52 dkg)
25 dkg hideg vaj
1 csésze porcukor (17 dkg)
4 tojássárgája
1 teáskanál sütőpor

töltelék:

1 kg tisztított, felkockázott alma
4 evőkanál cukor
1 teáskanál őrölt fahéj
3 evőkanál víz
2-3 evőkanál zsemlemorzsa

A lisztet tálba tesszük, hozzáadjuk a sütőport,  porcukrot, a hideg vajat, tojássárgáját, majd összegyúrjuk. 2/3 arányban elosztjuk és hűtőbe tesszük.

Elkészítjük a tölteléket. Az almát megtisztítjuk, kockára vágjuk. Egy edénybe beletesszük, hozzáadjuk a cukrot, fahéjat, vizet és megpároljuk. Ha kihűlt belekeverjük a zsemlemorzsát.

A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
Egy 25 x 30-as tepsit kibélelünk szilikonos sütőpapírral. papírral.

A lehűlt tészta nagyobbik részét kinyújtjuk, a tepsibe tesszük. Vékonyan megszórjuk morzsával, majd a kihűlt almatölteléket belesimítjuk. A kisebbik tésztát nagy lyukú reszelőn ráreszeljük. Mehet a sütőbe, kb. 30-40 percre. Ez a sütési idő változhat, sütőfüggő!

A megsült tésztát kihűtjük, majd szeleteljük.










Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...