Nyomtatás

2015. szeptember 6., vasárnap

Hókocka

Kolléganőmtől származik a recept. Egy alkalommal megkínált, rögtön kértem is a receptet és azóta is sokszor megsütöttem. nagymamám nagyon szerette, mert nem volt édes, és a szalalkálival készült sütik finomak :) Amit még szeretek benne, hogy kiadós és elkészítés után két három órával már lehet is szeletelni :)

Tésztához:

60 dkg liszt
16 dkg margarin
6 evőkanál porcukor
1 cs szalalkáli fél dl tejben feloldva
2 egész tojás
kevés tej

Krémhez:

7 dl tej
6 púpos evőkanál liszt
25 dkg margarin + 25 dkg porcukor
4 cs vaníliás cukor

A tésztát a hozzávalókból kevés tejjel összeállítjuk, négy részre osztjuk, és a lapokat megsütjük (nem kell hogy színe legyen, mert akkor kemény lesz a tészta).
A krémhez a lisztet simára keverjük a tejjel és felfőzzük majd kihűtjük.
A margarint habosra keverjük a porcukorral, vaníliás cukorral.
A kihűlt főzött krémet a margarinos masszával jól összedolgozzuk.
A lapokat megtöltjük, majd jól lehűtjük a sütit.
Szeleteljük és porcukrozzuk.

Az eredeti recept a krémbe még ír egy egész nyers tojást, de azt mindig mellőztem.

Hókocka

8 megjegyzés:

  1. Köszönöm szépen a receptet, még sosem sütöttem szalakális sütit, valamiért nekem túl macerás, a több lap külön, külön sütése... pedig a kelt tésztákkal, zserbóval, tortákkal semmi bajom nincsen. :) Úgy döntöttem, ki fogom próbálni ezt a receptedet hamarosan. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon finomak a szalalkális sütemények, nem kell sokat várni, hogy megpuhuljanak a lapok. Az egyetlen hátránya az a sülés közbeni "illat". Olyan illata van mint a dauervíznek :D
      Remélem ízlik majd neked is Bogi! :) Kíváncsian várom a véleményed!

      Törlés
  2. Szeretném megkérdezni, hogy mielőtt a tepsi hátuljára tennéd a tésztalapokat, hogy megsüsd, lekened-e vajjal és megszórod-e liszttel vagy csak úgy simán rárakod... egyszer láttam a barátnőmet Vendégvárót sütni, ahhoz is lapokat kell, a szag tényleg dauervíz szag volt és ő eléggé nehezen tudta leszedni a tepsi hátuljáról a lapot, nem is sikerült neki egyben. Van annak valami trükkje, hogy egyben lejöjjön?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem a tepsi hátulján sütöm, hanem a belsejében. Nekem nagyon sekély tepsim van és könnyen ki tudom belőle csúsztatni. Válaszom, hogy szilikonos sütőpapíron sütök mindent, minden lapot, tésztát. Semmi kenegetés, lisztezés :) A megsült tésztát rácsra csúsztatom.

      Törlés
  3. Értem, köszönöm szépen a segítséget, még nem álltam neki, de hamarosan kipróbálom és megmutatom az eredményt. :) Nekem is van olyan sekély tepsim, amibe meg lehetne sütni a lapokat, majd abban fogom kipróbálni.

    VálaszTörlés
  4. Szuper recept, nagyon finom a süti! 🙂

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...