Nyomtatás

2018. január 12., péntek

Leveles tésztában sült camembert

Karácsonyra sikerült több csomag leveles tésztát bevásárolnom és sajtot is.  Ehhez kerestem receptet, majd erre esett a választásom. Tétova ínyenc oldalán akadtam rá. Gyorsan elkészíthető igazi kuriózum. A sajt, körte, dió egy csodás borral kitűnő előétel, vacsora vagy vendégváró lehet.



Hozzávalók:

1 csomag leveles tészta
1 nagy camembert sajt
2 db körte
dió ízlés szerint
friss rozmaring
frissen őrölt bors
1 tojás sárgája


Sütőt előmelegítjük 200 fokra.

A tésztát felvágjuk négyzetekre. Nálam hosszában félbe, majd négy részre vágva, az az nyolc négyzet készült. Felét megkenjük pici vízzel, majd a másik felét ráillesztjük. A négy tészta szélét finoman bevágjuk, peremet készítünk rá. Nem kell teljesen az aljáig! Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük.

A körtéket meghámozzuk, szeleteljük vagy daraboljuk és citromos vízbe tesszük, hogy ne barnuljanak meg. 

A camembert sajtot felszeletlejük.

A diót tetszés szerint daraboljuk. 

A tészta szélét lekenjük tojássárgájával.

A közepüket megtöltjük sajttal, körtével, dióval és friss rozmaringot szórunk rá. 

Az előmelegített sütőben pirosra sütjük. Eközben a sajt megolvad, a tészta szépen megemelkedik és ropogósra sül. A megsült tésztákat frissen őrölt borssal meghintjük, melegen fogyasztjuk. Mellé egy pohár finom borral mennyei :) 













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...