Nyomtatás

2018. február 12., hétfő

Tiramisu

Talán nincs is olyan ember, aki ne szeretné :) Több módja is van az elkészítésének. Most egy olyan változatot hozok nektek, ami viszonylag gyorsan össze lehet rakni. Semmi hókamóka, tökéletes tiramisut készíthetünk. A várakozási időnk, ami kicsit kétségbeejtő ;)



Hozzávalók:

50 dkg mascarpone
kb. 30 db babapiskóta
3 tojássárgája
3 evőkanál porcukor
kb. 2 dl főzött kávé
amaretto likőr (esetleg rum)
kakaópor


Lefőzzük a kávét, kihűtjük, beleöntjük a likőrt.
A tojások sárgáját összekeverjük a porcukorral majd vízgőz fölött pár perc alatt (3-4 perc) sűrűre főzzük. Ezután hideg vízbe állítjuk, addig keverjük, míg kihűl. Jól kihabosítjuk, egész világos legyen.
A mascarponet simára keverjük, hozzáadjuk a tojásos masszánkat és összedolgozzuk.
A likőrös kávéba egyesével belemártogatjuk a babapiskótákat, majd egy tálba, tepsibe rakjuk. ne áztassuk a piskótákat, csak forgassuk meg! Rákenjük a krém felét. Újra egy sor babapiskóta következik, amit szintén a likőrös kávéba forgattunk. Tetejére elsimítjuk a maradék krémet, finoman "megütögetjük", lefóliázzuk és hűtőbe tesszük 10-12 órát. Ez idő alatt összeérnek az ízek, megpuhul a babapiskóta.
Másnap ízlés szerint tejszínnel díszíthetjük, de ez el is maradhat. Kakaóporral meghintjük.



Tippek, tapasztalatok:

Tényleg szükség van arra a hosszú időre, míg pihen, érik a tiramisunk. Félidőnél felvágtam, mert mohók voltunk :) Nagyon finom volt, de még nem puhult meg igazán a babapiskóta és az ízek sem értek össze kellőképpen. Tehát nem véletlen a várakozási idő!
Akinek nem elég édes, az tehet bele több porcukrot, amikor a krémet készíti.
A tál mérete amiben készült: 20 x 20 cm.














Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...