Nyomtatás

2019. július 29., hétfő

Paradicsomlekvár

Egy újságban akadtam a receptre, ami első olvasásra kicsit bizarrnak tűnt. Következő két-három nap úgy telt, hogy állandóan ez járt az eszemben :) Nem sokat gondolkodtam rajta, elkészítettem. Olyan csodás lett, hogy egy hét alatt kétszer is megfőztem. Álmomban nem gondoltam volna, hogy egy paradicsom lekvár ilyen finom. Ettük mi mindenhez, sült húshoz, pirítósra, magában.




Hozzávalók:

1,5 kg paradicsom
2 közepes fej lila hagyma
kb. 25 dkg cukor (ízlés szerint)
8 evőkanál balzsamecet
8 evőkanál 10%-os ételecet
1 citrom leve
friss bazsalikomlevél apróra vágva (kb. 30 darab, de ez nálam volt több is)

A paradicsomot alaposan megmossuk, a végét keresztbe bevágjuk és forró vízbe tesszük. Pár perc után  lehúzzuk a héját. Kivágjuk a csumájukat, felaprítjuk, majd egy edénybe tesszük és felforraljuk.
Közben a lila hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk. a bazsalikom leveleit is megmossuk, felaprítjuk. Hozzáadjuk a paradicsomhoz, a cukorral, ecetekkel és citrom levével együtt. Jól elkeverjük, majd ha felforrt visszaveszünk a hőfokból és addig főzzük, míg a leve elfő. Ez kb. 1,5 - 2 óra. Az idő függ a paradicsomok víztartalmától is és ki milyen sűrűre szeretné.
Ha már megfelelő sűrűségű a lekvárunk steril üvegekbe töltjük, lezárjuk és pár percre felfordítjuk. Utána száraz dunsztba tesszük, majd másnap a kamra polcra.


Tippek, tapasztalatok:

Mindkét alkalommal amikor készítettem más-más paradicsomot használtam, de ugyan azt az eredményt értem el ízvilágban.
Az egyik adagnál zselésítőt használtam, hogy kicsit több lekvár legyen :) Semmivel sem lett rosszabb, mint a "sima" társa. :) Ezzel az eljárással kicsit több leki maradt :D A cukor mennyisége függhet a paradicsom ízétől is. Mindenki kóstolja meg menet közben. Nálam bazsalikom bőven került bele, még szárasat is dobtam hozzá, a végén kihalásztam a nagyobbakat.
Arra azért ügyeljetek, hogy ne legyen nagyon apróra vágva a paradicsom, hisz főzés során összeesik, jó egy-két darabka abban a lekvárban :)  Az eredeti recept szilva vagy koktélparadicsomot ír. A szilva az meg is volt, de a koktélparival nem volt kedvem szórakozni :D
Ebből a mennyiségből 3 db 3 dl-es üveggel lett.

Utóirat: ahogy főtt a paradicsomlekvár és kóstolgattam valami hiányzott nekem. Valami kellett még bele, méghozzá SÓ! Tettem bele egy jó csipet sót és már tényleg tökéletes lett!










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...