Nyomtatás

2018. április 13., péntek

Kijevi csirkegolyók

Pár éve készítettem először kijevi csirkegolyókat. Miután meguntam, hogy a fagyasztott verzió drága, alig van benne néhány darab,  készítettem magam is. Egyszerűen elkészíthető, tudom, hogy ebben a saját készítésű verzióban mi is van ;)  Többször le is fagyasztottam, hogy mindig legyen kéznél, ha a szükség úgy hozza.




Hozzávalók:

75 dkg darált csirkemell
só, bors

Töltelék:

30 dkg reszelt sajt
5 dkg puha vaj
1 tojássárgája
só, bors, reszelt fokhagyma (fokhagymapor), apróra vágott petrezselyem ízlés szerint

Panírhoz:

liszt, tojás, morzsa

A töltelékhez összekeverjük a hozzávalókat és apró golyókat készítünk. (kóstojuk meg!!)
A húst ízesítjük sóval, borssal és annyi részre osztjuk, amennyi sajtgolyót készítettünk.
A húst vizes kézzel ellapítjuk, közepébe teszünk egy - egy sajtgolyót és megformázzuk. 
Panírozzuk majd forró zsiradékban kisütjük.


Tippek, tapasztalatok:

Ebből az adagból kb. 22-25 db golyót tudtam készíteni, de ez függ a nagyságuktól is. Ha kisebbeket készítünk jobban járunk, rendesen át tudjuk sütni. Ha nagyobb adagban készítjük panírozás után fagyasztható.  










2 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...