Nyomtatás

2017. július 9., vasárnap

Lángos

Nagyon régóta szerettem volna lángost enni, de mindig "közbe" jött valami más étel :)
Egyik délután nem teketóriáztam, bekevertem egy kisebb adagot. Pontosabban 15 dkg lisztből, ennek a receptnek a feléből. Az életbe nem dagasztottam még ilyen csöpp mennyiséget :D
Nagyon finom lett, egyszerű és nagyszerű! A hozzávalókat duplázhatjuk is, felezhetjük is, attól függően hány főre készítünk lángost .



Hozzávalók:


30 dkg liszt
1,5 kávéskanál só
1 kávéskanál cukor
1,5 dkg élesztő
1 evőkanál étolaj
2 dl langyos víz

A hozzávalókból tésztát készítünk. Nem kell az élesztőt felfuttatni, csak mindent összerakni és bedagasztani. Letakarjuk és duplájára kelesztjük.
Kelesztés után olajozott felületre borítjuk, 3-4 részre osztjuk, felgömbölyítjük majd ismét kelesztjük 15-20 percet.
Serpenyőben olajat forrósítunk, a tésztát formázzuk és megsütjük. Ízlés szerint kínáljuk.

Hosszú évekkel ezelőtt megkérdeztem egy nénit, aki lángost sütött nap mint nap, hogy készül a fokhagymaöntet, amit a lángoshoz készítenek Azt mondja, semmi ördöngösség nincs benne. A tubusos fokhagymakrémet vízzel hígítják fel és jól elkeverik. Nos, ezt használom azóta is. 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...