2017. szeptember 27., szerda

Woopie pie


Húú, micsoda elnevezés :) S
emmi extra hozzáfűzni valóm nincs. Egyszerűen tökéletes süti. A tésztája mint egy habkönnyű piskóta, ami a krémmel harmonizál.


Hozzávalók

A kakaós süteménylapokhoz:
113 g olvasztott vaj
210 g cukor
1 tojás
300 g natúr joghurt
280 g liszt
46 g kakaópor
1 kk szódabikarbóna

A krémhez:
170 g olvasztott vaj
280 g porcukor
160 g krémsajt
2 kk reszelt citromhéj
4 ek citromlé


Előmelegítjük a sütőt 180 fokra és előkészítünk néhány tepsit, melyeket sütőpapírral bélelünk ki.
A vajat megolvasztjuk és elkeverjük a cukorral, tojással, joghurttal és vaníliával. Hozzáadjuk a száraz hozzávalókat (lisztet, kakaóport, szódabikarbónát) és alaposan összekeverjük. A masszát habzsákba, vagy egy zacskóba töltjük, aminek a sarkán lyukat vágunk, és kb 4-5 cm átmérőjű köröket nyomunk a sütőpapírra (legjobb, ha belülről kifelé haladva csigákat képezünk). 10-12 percig sütjük, majd hűlni hagyjuk. Közben a krém hozzávalóit alaposan elkeverjük, majd ha a sütilapok teljesen kihűltek, elkészítjük a szendvicseket.


Úgy lettek majd egyformák a tészta lapok, hogy a sütőpapírra rárajzoltam köröket, amit5 cm-es átmérőjű pogácsaszaggatóval készítettem. Ne legyen túl közel egymáshoz, mert megnőnek.

Nekem laza lett a krém, ezért 1 evőkanál zselatint feloldottam pici vízben és azt tettem hozzá.
De a legtökéletesebb, ha mascarponet kikeverünk porcukorral, citrom héjával, levével. 


Sütipecsétes kekszek

Nagy szerelmeim a sütipecsétek! Pár hete sikerült hozzájutnom kedvezményes áron. Kipróbáltam és annyira megtetszett, hogy ajándékba is vettem és egy rénszarvas fejet is beszereztem azóta. Könnyű vele dolgozni és látványosak is a kis kekszek.


Hozzávalók:

30 dkg liszt
15 dkg porcukor
10 dkg margarin
1 teáskanál fahéj
1 egész tojás
vanília

A hozzávalókból tésztát készítünk és egy órára a hűtőbe dugjuk.
A lehűlt tésztát kinyújtjuk, kb. fél centi vastagságúra. Megpecsételtem, majd a megfelelő méretű kerek pogácsaszaggatóval kiszúrjuk. Tepsire tesszük és 180 fokon kb. 10 perc alatt megsütjük. 







Mákos apróságok

Nagyon szeretem a mákot, legyen az guba, tészta, bejgli, bármilyen sütemény :) Ezek a kis finomságok is tökéletesek lettek. Lajos Mari receptje alapján készítettem őket. Karácsonyi asztalon ott a helyük. Mák rajongóknak kötelező elkészíteni!!!
Van az alaprecept és azt lehet különböző formában, módon variálni. A korongokhoz a saját készítésű vörösboros szilvalekvárt használtam, mennyei volt! De természetesen bármilyen lekvárral elkészíthető.

Hozzávalók:

33 dkg lágy margarin
14 dkg porcukor

1 narancs reszelt héja
1 tojás
40 dkg liszt
14 dkg darált mák
vanília (cukor vagy rúd)

A margarint habosra keverjük a porcukorral, sóval, vaníliával. Hozzáadjuk a narancshéját, tojást, mákot, lisztet. Becsomagoljuk és egy éjszakára a hűtőbe tesszük.
Másnap tetszés szerinti formákat készítünk, előmelegített, 180 fokos sütőben megsütjük.




Nutellás kekszek

Feltöltöttem a sütis dobozt a fiaimnak. Készült linzer, narancsos golyók, habcsókok és ezek az ünnepi ruhába bújtatott kekszek. Sütipecsétet nem is tudom hol szereztem be, már tavaly megvettem. (nem volt "időm" kipróbálni)

Hozzávalók:

25 dkg liszt
2 evőkanál kakaópor
10 dkg porcukor
10 dkg margarin
1 egész tojás

nutella

A hozzávalókból tésztát készítünk és egy órát pihentetjük a hűtőben.
A sütőt előmelegítjük 160 fokra. A tésztát kinyújtjuk kb.3-4 mm vastagságúra és tetszőleges formákat készítünk. Ha van sütipecsét akkor azzal. A korongokat tepsire tesszük és 10 perc alatt megsütjük. Ha kihűlt kikevert nutellával összeragasztjuk.  







Mandulás, narancsos linzer

Jaj, de szeretem ezt a linzert! Már régebben elkészítettem, csak elfelejtettem elhozni nektek. Ma is megsütöttem és amikor kerestem a receptet, akkor látom, hogy nincs itt. Nos, gyorsan pótolom, hátha valaki megsütné karácsonyra vagy csakúgy :)

Hozzávalók:

10 dkg mandula (darált, én meg is pirítottam előtte, még finomabb )
26 dkg finomliszt
fél kávéskanál fahéj
1 csipet só
22 dkg margarin
16.5 dkg barna cukor
1 fél citromból nyert citromlé
2 tojás sárgája

tetszés szerinti lekvár, nálam narancs

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk és egy órán át a hűtőben pihentetjük. Utána kinyújtjuk, szaggatjuk és 180 fokos sütőben megsütjük.
Ha kihűlt ízlés szerint lekvárral megtöltjük.

Volt még saját készítésű narancs lekvárom amivel megtöltöttem. Azzal tökéletes lett, harmonizál a mandulával, fahéjjal.


Babapiskóta

Amióta megszületett az unokaöcsém erre a lehetőségre vágytam, hogy babapiskótát süssek neki. Nos elérkezett az idő, Tamáska babapiskóta evő korába érkezett. Nagyon gyorsan elkészíthető, finom, puha piskóták lettek.

Hozzávalók:

4 egész tojás
10 dkg porcukor
csipet só
vanília
13 dkg liszt

A fehérjéket habbá verjük, hozzáadjuk a csipet sót és a cukor egyharmadát. Szép fényes habot készítünk. A maradék cukrot a tojások sárgájával habosra keverjük. A masszához hozzáadjuk a lisztet és a fehérjét. Habzsákba töltjük amibe sima csövet teszünk és papírral bélelt tepsibe formákat nyomunk.
160 fokon megsütjük.






Zabpehely kekszek

Semmi extra történetem nincs ehhez a rágcsához.  Egy anyukától származik a recept. Farsangoltunk az oviban és ilyen sütit hoztak. Egyszerű, nagyszerű és isteni finom.

Hozzávalók:

15 dkg vaj vagy margarin
12 dkg porcukor
1 egész tojás
15 dkg zabpehely
10 dkg liszt
1 kávéskanál fahéj
1/2 kávéskanál szódabikarbóna
csipet só

A vajat habosra keverjük a porcukorral, a tojással.
A zabpelyhet összekeverjük a liszttel, fahéjjal, szódabikarbónával, sóval. Ezt hozzáadjuk a vajas masszához.
Ízesíthetjük kókuszreszelékkel, aszalt gyümölcsökkel, csokidarabokkal, dióval, mandulával. Ki mit szeret.
Vizes kézzel diónyi golyókat formázunk, papírral bélelt tepsibe tesszük, tetejüket kicsit lelapítjuk és 180 fokos sütőben megsütjük.

Egy csésze kávéhoz, teához kitűnő keksz. Készítettem már kakaósan változatban is. A liszthez egy-két evőkanál kakaóport keverünk.



Karácsonyi kekszek

Szintén TücsökBogár receptje.  Nagyon megtetszett.Ki kellett próbálnom az úgy nevezett sütipecsétet, amit nemrég vásároltam. Annyit változtattam rajta, hogy más ruhába öltöztettem a Párizsi csillagot. Ünnepi hangulatot adtam a sütiknek és gyönyörűek lettek.

Hozzávalók:

A tésztához:

48 dkg liszt
17 dkg porcukor
30 dkg vaj vagy margarin
8 dkg dió
2 db tojássárgája
1 db citrom reszelt héja
őrölt fahéj (késhegynyi)


A krémhez:

1,25 dl tejszín
12 dkg porcukor
6 dkg kakaó
17 dkg vaj vagy margarin


Elkészítjük a krémet:

A tejszínt a porcukorral felforraljuk ( kb. 5 perc ), hozzáadjuk a kakaót, simára keverjük és hozzáadjuk a vaj/margarin harmadát és kihűtjük. A maradék vajat habosra keverjük majd a kihűlt csokis krémhez adjuk és egyneművé keverjük.

A tésztát kinyújtjuk, tetszőleges formákat szaggatunk és 180 fokos sütőben megsütjük. Ha kihűltek a kekszek egyet-egyet összeragasztunk.

Ezt a kiszúrót a Gasztroshop oldaláról vásároltam és nagyon elégedett vagyok vele.



Csokis kekszek

Újságban akadtam a kekszekre. na persze nem ilyen formában. Csokis keksz, karamell krémmel. karamellt imádom, neki is láttam. Igen ám! De nem akart a rém sikerülni, kifogott rajtam. A tészta viszont már ott várt a hűtőben. Nos nem volt mit tenni, egy jól bevált krémmel dolgoztam tovább.
A tészta isteni finom, a krém is és úgy gondoltam pár darab kekszet ünnepi ruhába öltöztetek. És olyan szépek lettek.

Tészta hozzávalói:

40 dkg liszt
15 dkg porcukor
30 dkg vaj vagy margarin
1 tasak vaníliás cukor
csipet só
3 dkg kakaópor

Összegyúrjuk, fél órára hűtőbe tesszük. Ha letelt az idő kinyújtjuk, tetszőleges méretű korongokat szaggatunk és 180-200 fokon megsütjük. Ne sokáig! Kb. 10-12 perc elég, nehogy nagyon megkeményedjenek a kekszek.

Krém:

15 dkg ét vagy tejcsoki
1 dl tejszín
3,5 dkg margarin vagy vaj

A tejszínt felmelegítjük, beletesszük a csokit, ha felolvadt hozzáadjuk a vajat. Többször megkeverjük, hagyjuk hűlni, sűrűsödni. Végül a kihűlt a korongokat összeragasztjuk.

Tetejére marcipánból tetszőleges mintákat készíthetünk.




Puncsos kekszek

Hozzávalók a tésztához:

22,5 dkg liszt
12,5 dkg porcukor
12,5 dkg holland kakaópor
12,5 dkg margarin
1 teáskanál szódabikarbóna
1/2 teáskanál sütőpor
1 egész tojás
csipet só

A tojást a margarinnal, porcukorral habosra keverjük. A száraz anyagokat is elvegyítjük és a masszához adjuk.
Nyújtjuk, formázzuk és 160 fokon 7-8 perc alatt megsütjük.
Ne legyen kemény, inkább puha. Ahogy hűl úgy keményedik is a tésztánk.

Krém:

5 dkg margarin
4 evőkanál folyékony tejszín
1 cs. hidegen keverhető puncsos pudingpor
1 evőkanál rum
15 dkg porcukor

A margarint habosra keverjük a porcukorral, pudinggal rummal, majd fokozatosan hozzáadjuk a tejszínt.

A kekszeket megtöltjük a krémmel.

Mivel karácsony közeledik így az ünnephez illő mintával díszítettem a kekszeket. A nyers tésztába óvatosan belenyomtam a kiszúró formákat. Így lettek a minták.Igen mutatós és nagyon finom.

A Receptet a Tücsökbogár oldalán láttam, mint puncsos keksz szendvics.





Oreo kekszek

Régóta szemeztem ezzel a keksszel Tücsökbogár oldalán. Már készítettem tőle hasonlót, az puncsos krémmel volt töltve, ez pedig vaníliással. Nagyon finom és szerintem gyorsan el is készíthető.

Hozzávalók:

Krém:

5 dkg puha vaj vagy margarin
25 dkg porcukor
4 evőkanál tejszín
vanília aroma ízlés szerint

A margarint/vajat habosra keverjük a porcukorral, vaníliával és a tejszínnel. Hűtőbe tesszük.

Tészta:

22,5 dkg liszt
12,5 dkg porcukor
12,5 dkg holland kakaópor
12,5 dkg margarin vagy vaj
1 teáskanál szódabikarbóna
1/2 teáskanál sütőpor
1 egész tojás

A lisztet elkeverjük a kakaóporral, sütőporral, szódabikarbónával, porcukorral. Hozzáadjuk a margarint/vajat és a tojást. Tésztává gyúrjuk. Én egy pici tejet tettem hozzá, így jobban összeállt a tésztám. Kinyújtjuk, korongokat szaggatunk. tetszés szerint kisebb szaggatóval mintát nyomunk a közepére a tésztának. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és 160 fokon 6-8 perc alatt megsütjük. Hűlés közben még szárad egy kicsit.
A kihűlt korongokat a krémmel összeragasztjuk.


Macaron

És igeeeeeeeeeeeeeeeen!! Végre sikerült! Olyan boldog vagyok. Bár ez még csak a második próbálkozásom volt, de nagyon örültem, amikor megláttam a végeredményt! Ott kukucskáltam a sütő előtt, néztem, ahogy sülnek a kis lapocskák. Izgultam, hogy "talpuk" legyen. Örülök, hogy rátaláltam erre az egyszerű, nagyszerű receptre. Mindenhol nagy patáliát csaptak, hogy milyen problémás az elkészítése. Napokig álljon a fehérje, aztán így cukorszirup, mérni a hőfokot. És tessék, lássék! Minden macera nélkül elkészült.


 Hozzávalók a tésztához:

12,5 dkg mandula
25 dkg porcukor
12,5 dkg tojásfehérje (nekem ez 4 db volt) és állt a hűtőben 1-2 napot, de az sem baj, ha többet
0,75 dl kristálycukor = 7,5 - 8dkg kristálycukor

Krém:

15 dkg étcsokoládé
1 dl tejszín
3,5 dkg vaj

A krémhez a hozzávalókat felolvasztjuk, majd kihűtjük.

Ledaráljuk kávédarálón a mandulát ( én szeletelt mandulát használtam ) és összekeverjük a porcukorral.
A tojásfehérjét habbá verjük, majd ha már keményedik hozzáadjuk a kristálycukrot. Szép fényesre,simára dolgozzuk.
Óvatosan hozzákeverjük a porcukros mandulát.
Nyomózsákba töltjük és sütőpapírral bélelt tepsibe egyforma korongokat nyomunk. Jó másfél órát pihentetjük, akkor jó, ha a tészta teteje úgymond száraz. 160 fokos sütőben 10-12 perc alatt megsütjük. Kivesszük a sütőből és hagyjuk egy kicsit hűlni. Így könnyebb leszedni a papírról a korongokat.

Végezetül a kihűlt krémmel megtöltjük és kettesével összeragasztjuk őket.


Tölthetjük citromos mascarpones krémmel is:

mascarpone, citrom héja, leve, porcukor

A krémhez 3-4 evőkanál mascarponet kikeverünk 1 citrom héjával, fél citrom levével és ízlés szerint porcukorral. Ezzel betöltjük a korongokat.


Gyönyörűek, pár óra állás után megpuhulnak, egyben roppanósak is lesznek. Nehéz ellenállni nekik.
Különböző színekben, ízekben elkészíthető, nagyon mutatós.

Recept származási helye: Latsia konyhája








Gyors amerikai palacsinta

Előnye, hogy pikk-pakk elkészíthető :) Hátránya? No, az nincs :D 


Hozzávalók:

1 egész tojás
3 dl tej (fele tejszín volt, hogy elhasználjam)
3 evőkanál porcukor
1 vaníliás cukor
22,5 dkg liszt
1 csomag sütőpor

Tojást, tejet, cukrokat turmixgépbe tesszük, összedolgozzuk. A lisztbe elkeverjük a sütőport, majd ezt is hozzáadjuk és turmixoljuk. Egy serpenyőt felforrósítunk, pár csepp olajat öntünk bele. Evőkanállal adagoljuk a tésztát, de természetesen lehet nagyobbakat is sütni. Sülés közben kicsit megemelkedik a tészta.

Nálam 12 fokozatos a tűzhely, 8-as hőfokon sütöttem, hogy szép színük legyen és át is süljenek. Kb. fél óra alatt elkészül.



Dinsztelt tök

Édesanyám egyik nagy kedvence volt. És engem vert a víz gyerekként, amikor készítette. Ha látná, hogy felnőtt fejjel mennyire szeretem! Biztos mondaná az áldást :)  Amint megjelent az első friss tök a piacon, már vette is. Savanyúság helyett készítette és citromlé helyett ecetet használt. Rántott húsokhoz, sültekhez csodás, köret helyett is ajánlom. Elkészítése roppant egyszerű és gyors.

Hozzávalók:

kb. 1 kg gyalult tök
egy nagyobb fej vöröshagyma
evőkanálnyi zsír, pirospaprika, só
frissen facsart citromlé vagy ecet

A hagymát apróra vágjuk és a zsíron megfuttatjuk. Pirospaprikával megszórjuk, rátesszük a tököt, sózzuk és közepes lángon, néha kevergetve megdinszteljük / pároljuk. Ha elkészült frissen facsart citromlével / ecettel  ízlés szerint meglocsoljuk. 


Amerikai káposztasaláta

Mitől amerikai? Hát ők eszik éjjel nappal Sültekhez, grillezett húsokhoz, tán szendvicsekbe is. Nagy sikere volt nálunk is, amikor elkészítettem.

Hozzávalók:

kb. fél kiló fejeskáposzta
2-3 szél sárgarépa
pici hagyma
8-10 evőkanál majonéz
15-20 dkg tejföl
só, bors, citromlé ízlés szerint

A káposztát vékony csíkokra vágjuk vagy lereszeljük. A tisztított répát nagylyukú reszelőn lereszeljük. A hagymát apróra vágjuk. Egy nagyobb tálba tesszük, lesózzuk, állni hagyjuk.
A majonézt kikeverjük a tejföllel, fűszerekkel. A zöldségekre öntjük, összekeverjük. Hűtőbe tesszük és hagyjuk, hogy jól összeérjenek az ízek.

Természetesen lehet a zöldségeket variálni is, többfélét is tehetünk bele. Lehet lila káposzta, zeller, stb. Az öntetet ízesíthetjük másképp is, mindenki a saját ízlésének megfelelően.



2017. szeptember 26., kedd

Kaszinó tojás

Már jó párszor elkészítettem, de valahogy elfelejtettem megosztani veletek. No, most gyorsan felteszem, hátha valaki elkészítené  bármilyen alkalomra vagy szilveszterre. Lehet bonyolultnak tűnik, de higgyétek el érdemes dolgozni vele, egyszerűen fenomenális!!! :)

Hozzávalók:

Kaszinó tojás:

10 tojás
10 dkg vaj
1 evőkanálnyi mustár
pici citromlé
kevés porcukor
só, bors

Besamell mártás

5 dkg vaj
5 dkg liszt
3 dl forró tej
só, bors, szerecsendió

Máz:

10 dkg majonéz
1 teáskanál mustár
ízlés szerint só, bors
pici citromlé
kevés porcukor
35 dkg tejföl
1 dl víz
1 dkg zselatin

Elkészítjük a besamellt. A vajat felolvasztjuk, hozzákeverjük a lisztet és megpirítjuk egy kicsit. Fokozatosan felöntjük a forró tejjel és közben folyamatosan keverjük, hogy sima mártásunk legyen. Levesszük a tűzről, ízesítjük sóval, borssal, szerecsendióval. Hagyjuk kihűlni.

A tojásokat megfőzzük, kihűtjük és megtisztítjuk. Kettévágjuk, a sárgáját hozzáadjuk a kihűlt besamellhez. Ehhez tesszük a puha vajat, mustárt, sót, borsot, porcukrot, citromlét. kikeverjük és kb. fél órára hűtőbe tesszük.

Ha letelt az időnk a tojáskrémet habzsákba tesszük. A felső kép szerint tálcára tesszük szilikonos papírt, erre kis talapzatokat készítünk a krémből nagyobb távolságokra. Erre ráültetjük a fél tojásokat (10 db). Megtöltjük a krémmel ( hagyjunk a díszítéshez is!), rátesszük a tojás másik felét és hűtőbe rakjuk.

Elkészítjük a mázat:

A zselatin kivételével minden kikeverünk. Kevéske vízben feloldjuk a zselatint, felmelegítjük, keverünk hozzá a mártásból egy keveset és hozzáadjuk a többihez ( hőkiegyenlítés). Félre tesszük, de folyamatosan ellenőrizzük, mert amint sűrűsödni kezd rákanalazzuk a tojásokra, nehogy összeálljon. Ezután újra hűtőbe tesszük és hagyjuk jól megkötni, lehűlni. Ha ez megtörtént egy kés segítségével körbevágjuk és franciasalátán tálaljuk.





Majonézes krumplisaláta póréhagymával


Annyira szeretjük, hogy nagyon :) Rántott halat el nem tudok képzelni nélküle. Egyszerű az elkészítése, de akkor a legjobb, ha előző este elkészítjük, hogy az ízek össze tudjanak érni.  

Hozzávalók 4-6 személyre

6-8 db nagyobb burgonya
tartárhoz: majonéz, tejföl, só, bors, mustár
ízlés szerint fél vagy egy egész póréhagyma

A burgonyát tisztítjuk, kockára vágjuk, sós vízben megfőzzük, leszűrjük és megvárjuk, míg kihűl. Felkarikázzuk a póréhagymát.

Elkészítjük a tartármártást, ami nálam a következő:

Fél doboz majonézt kikeverünk sóval, borssal, pici mustárral. Hozzáadunk fél kiló tejföl, összekeverjük. Pici porcukorral ízesíthetjük. Belekeverjük a kihűlt burgonyát, a felkarikázott póréhagymát. Hűtőben tároljuk.

Természetesen lehet saját készítésű majonézt is használni. És mindenkinek az ízlésére van bízva, hogy a majonéz vagy a tejföl a dominánsabb a mártásban. 



Krumplisaláta



Drága nagymamám nagy kedvence volt <3 De sokat készítette, főleg fasírthoz! Azzal nagyon jól passzolt és nagyon szerettük. És szeretjük a mai napig is. De bármilyen sült hússal tökéletes. Semmi ördöngösség nincs az elkészítésében.

Hozzávalók:

1 kg burgonya
víz, ecet, só, cukor
lilahagyma

A héjas burgonyát alaposan megmossuk, megfőzzük. Leszűrjük róla a vizet és hagyjuk kikűlni. Ez egy hosszabb folyamat.

Elkészítjük a levet. Kb. egy liter vízhez ízlés szerint adunk ecetet, cukrot. Mintha uborkasaláta levét készítenénk.
A hagymát tisztítjuk, felszeleteljük és lesózzuk.
A kihűlt krumplit meghámozzuk, felkarikázzuk, megsózzuk majd a lébe tesszük. Hozzáadjuk a lila hagymát és lefedve hűtőbe tesszük, hogy összeérjenek az ízek.



Húskrém

Ha már nem tudtok mit kezdeni a megmaradt pörkölttel :)  Van az úgy, hogy főételként kevés a családnak vagy feltétnek egy főzelékre. Vagy direkt többet  készítek, hogy egy klassz húskrémnek is jusson belőle, Jobb, mint egy felvágott! Tudod mi van benn ;) Nos, ilyen esetekben bedobom az aprítóba a pörköltet, puha vajjal jól kikeverem, kiturmixolom. A megfelelő állag eléréséhez pedig a szaftjából teszek hozzá mindig egy kicsit. Tökéletes szendvicskrém, melegszendvicskrém lesz belőle.






Majonézes spárgasaláta


El nem tudtam képzelni, hogy mit lehet szeretni a spárgán :) Azt hallottam, hogy se íze, se bűze. De azért kipróbáltam és ízlett. Grilleztem is már és most salit készítettem belőle. Jól lehűtve isteni finom. Csirkéhez, halhoz kitűnő választás.

Hozzávalók:

25 dkg spárga
3 főtt tojás
ízlés szerint póréhagyma vagy újhagyma
majonéz, mustár, natúr joghurt
só, bors

A tojásokat megfőzzük, kihűtjük, tisztítjuk és felvágjuk.
A spárgát megtisztítjuk, sós vízben roppanósra főzzük, kihűtjük és feldaraboljuk. A hagymát felkarikázzuk.
A majonézhez adunk egy kiskanál mustárt, natúr joghurtot, sózzuk, borsozzuk és kikeverjük.
A mártásba beletesszük a tojást, spárgát, hagymát, majd jól lehűtjük.

A mártáshoz kb. 5 evőkanálnyi lehetett a majonéz, 2 dl a joghurt.


Víg legények tortája

Persze, hogy vígak lesznek egy ilyen szépség, finomság láttán :) Hát ha még meg is kóstolják!
Nagyon egyszerű "összedobni", csak előre készítsük el a krémeket.


Hozzávalók:

3 db kész pizza lap

Pórés krém:

1 ízlés szerint póréhagyma
5 dkg vaj
20-25 dkg natúr vajkrém
só, bors, őrölt kömény

A póréhagymát apróra vágjuk és összekeverjük a vajjal, vajkrémmel. Ízesítjük a fűszerekkel.

Körözött:

50 dkg túró
ízlés szerint vöröshagyma
5 dkg margarin
2-3 evőkanál tejföl
pirospaprika, só, bors

A túróhoz hozzáadjuk a fűszereket, reszelt vöröshagymát, tejfölt, vajat és kikeverjük.

Díszítéshez:

sós perec, szalámi, snidling, petrezselyem

Összeállítjuk a tortát:

Alsó lapra rákenjük a körözöttet, következő lapra a pórés krémet végül befedjük a harmadik pizza lappal. tetejére teszünk egy kis körözöttet. Pereccel, szalámival és zöldekkel díszítjük.

Pár órára behűtjük, majd tálaljuk. Egyszerű, különleges finomság. Ajándékba is adhatjuk :) 






Bazsalikomos sajtgolyók

Egyszerű, nagyszerű! Mást nem írok róla :)


Hozzávalók:

25 dkg mascarpone
2 ek reszelt parmezán ( nálam nem volt )
20 dkg bármilyen reszelt sajt
2-3 gerezd fokhagyma ( fokhagymaport tettem bele )
ízlés szerint friss bazsalikom levél

bors

A sajtokat krémesre keverjük, ízesítjük a fűszerekkel. A bazsalikomot apróra vágjuk és hozzáadjuk a masszánkhoz. Kb. egy órát hűtőbe pihentetjük majd tetszés szerinti méretű golyókat formázunk.

Az eredeti recept azt írja forgassuk meg rózsaborsban. Nem sikerült beszereznem, de így is tökéletes lett. Nálam diónyi golyóbisok készültek. 






Színes sajtgolyók

Egyszerű, gyors, finom, kell ennél több? :) Milyen jól mutat a színességével a hidegtálakon!

Hozzávalók:

25 dkg túró
25 dkg mascarpone
20 dkg reszelt sajt (lehet vegyesen, füstölt is)
ízlés szerint só, bors, szerecsendió

forgatáshoz:

apróra vágott petrezselyemzöld, egész mák, pirított szezámmag, reszelt sajt, pirospaprika, apróra vágott snidling, kapor

A hozzávalókat összegyúrjuk, jól formázható masszát kell kapjunk. Ha ez nem sikerül, akkor tegyünk még hozzá reszelt sajtot. Kis tálkákba tesszük a forgatáshoz az anyagokat. Golyókat formázunk és meghempergetjük őket a fűszerekben, magvakban. Jól lehűtjük.



Sonkatekercs

Természetesen ez is nagyon finom, mi más is lehetne? Próbálnék csak nem finomat főzni, sütni! ;) Na szóval! Ő sem egy bonyolult kategóriába tartozik, egyik szépsége a hidegtálaknak. Nálunk nem telhet, telhetett el szilveszter nélküle.

Hozzávalók:

kb. 20 dkg sonka
kb. 20 dkg ecetes torma ( ízlés szerint, ki mennyire szereti)
10 dkg vaj
só, citromlé ízlés szerint

a besamell mártáshoz:

3 dkg vaj
3 dkg liszt
1,5 dl forró tej
só, bors, szerecsendió

A vajat felolvasztjuk, hozzákeverjük a lisztet, megpirítjuk és felöntjük a forró tejjel folyamatos keverés mellett. Levesszük a tűzről, ízesítjük a fűszerekkel majd kihűtjük.

A tormát szűrőbe tesszük, lecsepegtetjük a levét. A kihűlt besamellhez adjuk a puha vajat, a tormát, sót, citromlét. Kikeverjük és hűtőbe tesszük jó fél órára. Ha jól lehűlt a sonkaszeletek egyik szélére teszünk a krémből, feltekerjük. Salátán tálaljuk. Ha maradt meg a tormakrémből tehetünk a sonkatekercse két végére egy-egy krémrózsát is.  









Májkrém csirkemájból

Régi receptem, amit a blogon  még nem osztottam meg veletek. Itt Lengyelországban számomra a felvágottak elég "furák", bár van, hogy nem is merem igazából megvenni, megkóstolni őket :) Ebből kifolyólag elkészítettem újra a májkrémet, ez a tuti :D Hiába no! Vannak igazán hazai ízek :)
Isteni finom, könnyű, habos májpástétom, ami tuti friss, nincsenek benne tartósítószerek.



Hozzávalók:

25 dkg csirkemáj
egy fej vöröshagyma
pirospaprika, só, bors, majoranna, babérlevél, mustár
zsír
10 dkg puha vaj

Zsírban megfuttatjuk a vöröshagymát, rátesszük a megmosott májat, paprikázzuk, sózzuk, borsozzuk. Beleteszünk 2-3 babérlevelet, teszünk alá vizet és megfőzzük. Ha kihűlt ledaráljuk vagy aprítóba tesszük és pépesítjük. Ízesítjük pici mustárral, hozzáadjuk a vajat és jól kikeverjük. Lehűtjük és fogyasztható.

A babérlevelet kiszedtem a pépesítés előtt. Jó sok majorannával ízesítettem. 







Avokádókrém

Pár napja vettem egy avokádót, igazából nem volt semmi tervem vele, csak zöldség-gyümölcs beszerzést tartottam. Ma, amikor tettem-vettem megfogtam és annyira puha volt, hogy rögtön kezdenem kellett vele valamit. Na de mit is? Még nem volt dolgom ezzel a gyümölccsel. Aztán beugrott a kém, amiről már hallottam. Gyorsan rákerestem a neten, 10 perc múlva a pirítósra volt kenve. És milyen jól tettem, hogy megvettem és elkészítettem!  Pillanatok alatt el is fogyott. Jöjjön a recept!

Hozzávalók ( nálam! )

1 avokádó
2 evőkanál krémsajt ( mascarpone volt itthon )
kb. 3-4 evőkanál majonéz
ízlés szerint só, bors, citromlé
vöröshagyma, fokhagyma reszelve ( nálam krém )

Az avokádót ketté vágjuk, magját kiszedjük a krémes húsát pedig kikanalazzuk. Rakjuk egy aprítóba vagy bármilyen herkentyűbe, beletesszük a többi hozzávalót és kikeverjük jó krémesre. Ízesítjük a magunk szájíze szerint. pirítós kenyérrel kínáljuk.

Ez a mennyiség nálunk négy főre elegendő volt.


Svéd gombasaláta

No kérem szépen, ezt is kipipálhatjuk :) Már próbálkoztam több recepttel, aztán addig-addig kísérleteztem, míg összejött!

Hozzávalók:

30 dkg gomba tisztítva, szeletelve
egy fej vöröshagyma
egy nagy doboz sűrített paradicsom ( Arany Fácán, 150 gr )
só, bors, babérlevél, kakukkfű, cukor
1 citrom reszelt héja, leve

A hagymát kevés olajon megdinszteljük, rátesszük a tisztított, szeletelt gombát. Ízesítjük sóval, borssal, kakukkfűvel. Ráreszeljük a citrom héját, rányomjuk a levét. Hozzáadunk 2-3 babérlevelet és a doboz paradicsomot, majd cukorral ízesítjük. Megkeverjük és lassú tűzön megpároljuk. Jól lehűtjük és pirítóssal, sültekkel fogyasztjuk.

Sajnos nem kaptam friss kakukkfüvet, így zacskós változattal kellett beérnem.
Nagyon fincsi lett, legközelebb bátrabban készítem nagyobb mennyiségben :) Bár két személyre bőven elég.








Hagymalekvár

Már régóta nézegetem, hallottam róla, most nekiláttam. nem mertem csak egy kis adagot készíteni, hátha nem nyeri el a tetszésünket. De lesz még folytatás. Isteni finom, ajánlom mindenkinek! Azt mondják sültekhez, pástétomokhoz, sajtokhoz kitűnő kiegészítő. Kicsit szaporátlan, de pótolom ha elfogyott.

Hozzávalók:

1/2 kg lilahagyma
1-2 evőkanál olíva olaj
1/2 teáskanál só
5 dkg barnacukor
1/2 dl balzsamecet

A hagymát tisztítjuk, szeleteljük. Az olajat felmelegítjük, rádobjuk a hagymát és közepes lángon szép barnára pirítjuk.
Hozzáadjuk a cukrot, sót és kb. 10 percig pároljuk. A cukor felolvad és karamellizálódik. Beleöntjük a balzsamecetet, jó elkeverjük és egy-két percig főzzük.

Mondanám, hogy szedjük üvegbe, de ezt a mennyiséget nem igen lehet :)



Zsidó tojás

Gyermekkorom egyik finomsága, édesanyám sokszor készítette ezt a egyszerű krémet. Bármire rákenhető, legyen az friss kenyér, kifli, zsemle vagy akár pirítós :) Elkészítése igen egyszeű, semmi bonyodalommal nem jár.


Hozzávalók:

8-10 főtt tojás
reszelt vöröshagyma ( lehet újhagyma vagy lila hagyma is )
só, bors, mustár
ízlés szerint 2-3 evőkanál zsír vagy vaj

A kihűlt, főtt tojásokat lereszeljük, ízesítjük a fűszerekkel, hozzáadjuk a vajat is és kikeverjük.




2017. szeptember 20., szerda

Skót vajas kekszek

Hétvégén krémes süteményt készítettem, a narancsos mézest, ami nagyon finom lett. Hétfőn jött haza a férjem munkából és egyenes a hűtőhöz vitt az útja :) (persze miután köszönt nekem :) Addigra már csak pár szelet maradt. Tegnap úgy döntöttem, hogy sütök neki kekszeket, amit vihet magával a teához és természetesen itthon is majszolgathatunk. Volt itthon kukoricaliszt, ezért a skót vajas kekszre esett a választásom, ilyet még nem készítettem. De ezentúl sűrűn fogom! Rém egyszerű, bő egy óra alatt elkészül és nem utolsó sorban isteni finom :D
Ezt a kekszet ne csak úgy menet közben eszegessétek! Annál többet érdemel! Üljetek le, egy kávéval, egy teával és élvezzétek az ízét! :) 


Hozzávalók:

35 dkg liszt
15 dkg kukoricaliszt
15 dkg porcukor
vanília
nagy csipet só
35 dkg vaj

A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd hozzáadjuk a vajat és tésztát készítünk. Nálam robotgépben készült, eleinte nagyon morzsalékos volt, aztán kézzel rásegítettem egy kicsit. Végül a gép fejezte be és egy selymes, kellemes tapintású tésztát kaptam. Becsomagoljuk és 45 percre a fagyasztóba tesszük. Ha letelt az idő a  sütőt előmelegítjük 175 fokra.
A lehűlt tésztát átgyúrjuk, ketté osztjuk. Hengert vagy négyszögletes formát készítünk belőle. (kb. 4-5 cm átmérőjű)
Egy darab sütőpapírt megszórunk barna cukorral és ezen meghempergetjük a tésztákat majd felvágjuk kb. fél centis szeletekre. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és megsütjük. Nem szabad túlsütni! Nálam kb. 15 percet volt a sütőben, de ez mindenkinél más lehet. Függ, hogy milyen vastagra hagyjuk a rudakat, milyen vastagra szeleteljük fel a tésztát és a sütőtől is. 
Ha megsült hagyjuk egy kicsit a tepsiben pihenni, majd rácsra téve hűtjük. Melegen még sületlennek tűnik a közepe, ezért ne is kóstoljátok meg. Ahogy hűl, úgy szilárdul meg benne a vaj és lesz tökéletesen roppanós. Nehéz kivárni, de az élmény elmaradhatatlan lesz :) 

Fém dobozba tettem, ma is roppanós az állaga. 










2017. szeptember 18., hétfő

Levesben főtt töltelék

Igazából nem is tudom milyen kategóriába soroljam ezt a finomságot. Olvastam már róla többször is. Sógornőm mesélte, hogy lagziban voltak és képzeljem el, ott töltelék volt a levesbe. És nagyon finom is volt :) Nos, még egyszer utána néztem, mi is ez pontosan. Igazán egyszerű elkészíteni, abban semmi ördöngösség nincs. Csak egy kicsit kételkedtem a folyamatban. Folpackostól levesbe tenni? Nem olvad meg? Milyen lesz tőle a leves? Ugyebár puding próbája az evés, elkészítettem. Jaj, de nagyon finom lett! Most már bátran ajánlom mindenkinek! Levesbe betétként is kitűnő. Jó magam a főtt húshoz készítettem fokhagymaszószt és ezzel a töltelékkel tálaltam. Nagyon finom volt!


Hozzávalók nálam:

4 db szikkadt zsemle
1 egész tojás
ízlés szerint só, bors, pici fokhagyma és vöröshagyma reszelve (vagy krém formában)
apróra vágott petrezselyem
zsemlemorzsa

A zsemléket vízbe áztatjuk. Ha megduzzadt kinyomkodjuk belőle a vizet, tálba tesszük. Hozzáadjuk a fűszereket, tojást és elkeverjük. Ha nagyon híg, laza, akkor zsemlemorzsával javítunk az állagán, de ne legyen kemény.
Folpackot kiterítünk, rákanalazunk a töltelékből, becsomagoljuk, a két oldalát szorosra tekerjük, majd egy csomóval lezárjuk. A fölösleget levágjuk. Én lemostam folyóvíz alatt. Beletesszük a levesbe az utolsó egy órára. Időközben kétszer-háromszor megforgatjuk. Ez alatt az egy óra alatt a szépen gyöngyöző húslevesben megfő a töltelékünk.  Ha kész kivesszük a levesből, levágjuk a folpack végét és kiszedjük belőle. Tálalhatjuk levesbe betétként, vagy a főtt húshoz különböző mártásokkal. legyen az fokhagymaszósz, paradicsomszósz.

Ez a töltelék tökéletesen megegyezik a csirkecombba vagy  hasaljába készült töltelékekkel.
Természetesen lehet bele tenni májat is, ízlésnek megfelelően.

Ebből az adagból 5 tölteléket készítettem, de mindenki maga dönti el, hogy mekkora rudakat csinál. A könnyebb csomagolás végett a hosszanti irányba tegyétek a masszát, ha feltekertétek könnyebb csomózni. Inkább legyen nagyobb a folpack, biztos ami biztos. Tapasztalat :)