2015. augusztus 31., hétfő

Vörösboros szilvalekvár

Megláttam és az volt az első gondolatom, hogy ez csakis finom lehet! Imádom a szilvalekvárt, már főztem natúrban, fűszeresen is. De borral még nem. Nem is csalódtam! ISTENI!!!
Bár kissé szaporátlan, de megéri!

Hozzávalók:

3 kg szilva
20 dkg cukor
1 evőkanál fahéj
10-12 szem szegfűszeg ( szerintem az őrölt jobb, nem harapunk rá )
vanília ( lehet cukor is, én azt használtam )
2 dl vörösbor
1 csomag dzsemfix

A szilvát tisztítjuk, magozzuk, felezzük és egy tűzálló tálba vagy tepsibe tesszük. Rászórjuk a fűszereket és jól összekeverjük. A vörösbort is ráöntjük majd 170 fokos, légkeveréses sütőben másfél, két órát sütjük. Én néha megkevergettem közeben, biztos ami biztos. Nekem elég volt a másfél óra is. Ekkor belekevertem a dzsemfixet, visszatettem 2-3 percre a sütőbe. Végül üvegbe töltjük, lezárjuk. Pár percre fejre állítjuk, Száraz dunsztba tesszük amíg kihűl.

Ebből a mennyiségből egy nagy és egy kicsi üveg lekvár lett. Ami nagyon finom és sűrű. Talán el is hagyható a dzsemfix. Egy hátránya azért van! A sütőt "összekoszolja" :)
Vörösboros szilvalekvár



Kókuszos szelet

Gyerekeim nagy kedvence, sokat sütöm. Szerintem hamar elkészíthető sütemény. A krémet mindig előre megfőzöm, hogy mire a tészta kihűl rá tudjam tenni és hamar lehűljön, hogy gyorsan ehessenek belőle :)


Tészta hozzávalói:

7 tojásfehérje
20 dkg cukor
20 dkg kókuszreszelék
3 evőkanál liszt

A tojásfehérjéből kemény habot készítünk, hozzáadjuk a cukrot, majd a kókuszreszelékes lisztet. Zsírpapírra öntjük és megsütjük.

Krém:

7 tojássárgája
8 evőkanál cukor
4 csomag vaníliás cukor
3 csomag vaníliás puding
1 liter tej
1 csomag margarin ( 25 dkg )

Simára keverünk a tej kivételével mindent, majd lassan azt is hozzáadjuk. Sűrű krémet főzünk és ha kihűlt egy habosított margarint adunk hozzá.

A krémet rákenjük a tésztára és pár órát hűtjük.
Eredeti recept erről szól, de tettem rá tejszínhabot és reszelt csokit is, így gusztább :)
Kókuszos szelet


Kijevi krémes

Igencsak rég készítettem, nagyon finom, kiadós sütemény. Viszonylag gyorsan elkészíthető.

Hozzávalók a tésztához:

40 dkg liszt
1 cs. sütőpor
15 dkg porcukor
2-3 evőkanál tejföl
20 dkg margarin
4 tojássárgája

Összedolgozzuk a hozzávalókat, majd három lapot nyújtunk, amit megkenünk a következő masszával:

4 tojásfehérjét kemény habbá verünk, hozzáadunk 15 dkg cukrot, majd 25 dkg diót. Így sütjük meg a lapokat.

Krém:

1/2 l tej
2 csomag vaníliás puding
1 csomag margarin
25 dkg porcukor


A pudingot megfőzzük a tejben, majd ha kihűlt hozzáadjuk a habosra kevert cukros-margarinos masszát. A lapokat megkenjük, másnap szeleteljük.



Kijevi krémes

Karamell szelet

Már nagyon régen sütöttem, tetszetős és finom krémes sütemény. Egyszerű és nagyszerű!

Hozzávalók a tésztához

20 dkg cukor
15 dkg liszt
1 dl tej
4 db tojás
fél csomag sütőpor
2 db 3 in 1 kávé
1 dl étolaj

Krémhez:

2 csomag karamell ízű pudingpor
5 dl tej
20 dkg margarin
15 dkg porcukor
Tetejére

Tetejére:

4 dl tejszínhab

Elkészítés:

A hozzávalókból piskótatésztát készítünk, közepes méretű tepsibe öntjük és 180 fokon megsütjük.
A pudingporból félre teszünk 2 teáskanálnyit.
A krémhez a többi pudingot a tejben megfőzzük, majd kihűtjük. A margarint a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a pudingot és a kihűlt tészta tetejére simítjuk.
A tejszínt felverjük, a krémre kenjük, de nem kell nagyon elsimítani.
Két teáskanál karamell pudingot 3 teáskanál cukorral, 2 teáskanál étolajjal és kb 1-1.5 dl vízzel felfőzünk.
A tejszínre csurgatjuk és egy villa segítségével belecirógatjuk a habba, hogy szép márványmintás legyen.

Tepsi méret: 30x20 cm



Karamell szelet 



Fekete rózsa

Igazán mutatós, különleges sütemény. Ritkán készítem el, nem mindenki szereti a mákot a családban. De ha többen összejövünk, akkor asztalra kerül, vagy ünnepek alkalmával. Lehet macerásnak tűnik az elkészítése, de megéri!

Hozzávalók a tésztához:

60 dkg liszt
10 dkg margarin
30 dkg porcukor
1 tojás
1 cs. sütőpor
1 teáskanál szódabikarbóna
pici só
2 dl tej

A hozzávalókat összegyúrjuk és 6 részre osztjuk.
Két lapot sütőlapon akkorára sütünk mint amiben majd a rudakat sütjük.
Kinyújtjuk a többi tésztát is, és megkenjük a szintén 4 részre osztott mákos töltelékkel, ami a következő:.

20 dkg darált mák
25 dkg porcukor
20 dkg liszt amiben elkeverünk 1 sütőport
10 dkg olvasztott margarin
2 dl langyos tej
2-3 vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja

Ezeket jól összedolgozva rákenjük a lapokra, és feltekerjük mint a bejglit, sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk a 4 rudat, előmelegített sütőben közepes tűzön 25-30 percig sütjük, amíg kezd barnulni. Össze fognak nőni, de nem kell szétszedni őket.
A rudakhoz legalább 25 cm szélesre kell nyújtani a tésztát hogy minél több legyen rajta a tekerés.

Krém hozzávalói:

1 l tej
3 csomag vaníliás puding
25 dkg margarin
25 dkg porcukor

A tejben felfőzzük a pudingot, kihűtjük. A puha margarint habosra keverjük a porcukorral és a pudinghoz keverjük és a vaníliás cukrot is hozzáadjuk.

Összeállítás:

1. Egy lapot leteszünk ..
2. A krém felét rákenjük..
3.A kihűlt,egybesült rudakat rátesszük
4. A krém másik felét rákenjük a rudakra..
5. A második lapot rárakjuk a krémre..

Csokival bevonjuk a tetejét és pár óra múlva szeleteljük.

Tepsi méret: 30x25 cm

Fekete rózsa

Aszalt paradicsom

Évek óta hallok róla, olvasom, hogy milyen isteni önmagában, kenyérbe sütve, pirítósra téve. El nem tudtam képzelni, hogy megegyem :) És most tessék, lássék, még ízlik is! 

Nem napon készítettem, aszalóba tettem. Nagyon szép luxullus paradicsomot sikerült beszerezni. Időben elég sok, de munkában nem igazán megerőltető. Készítik napon szárítva, sütőben és aszalógépben is. Kert , terasz, erkély híján gépnél maradtam. Ehhez a három üveghez 2,5 kg paradicsomot használtam fel.

Hozzávalók: ( nálam )

2,5 kg luxullus paradicsom
tengeri só
pár szál rozmaring
pár szál bazsalikom
6 gerezd fokhagyma
olíva és napraforgó olaj

A paradicsomokat alaposan megmossuk, kettévágjuk, a csumáját kivágjuk majd a magot is eltávolítjuk egy kiskanál segítségével.
Alaposan besózzuk, rátesszük az aszaló tálcáira. Kb. 10 órán át aszaljuk, de ez függ a paradicsomok méretétől is. Nem ment intenzíven a gépem, az éjszaka is közbe jött és akkor hagytam pihenni, de a tetejét levettem. Amikor elkészült üvegekbe tesszük, felöntjük olíva és étolaj keverékével, belerakunk mindegyikbe két gerezd fokhagymát, egy-egy szál rozmaringot és bazsalikomot is. Az egyik üvegbe szórtam egy kis oregánot is. Lezárjuk az üveget és hagyjuk érlelődni a paradicsomot.

Aszalt paradicsom



2015. augusztus 26., szerda

Vajas pogácsa

Jaj de régóta őrizgetem ezt a receptet is! Anno amikor a férjemmel összeházasodtunk egy kis albérletben kezdtük az életünket, Erzsi néninél. Ő egyedül élt, de a gyerekei sokat látogatták. Nos Ő volt a pótmama nálunk, aki mindig segített, bármiről legyen is szó. A lakhatásért cserébe boltba jártunk, takarítottunk, fűtöttünk és rendben tartottuk az udvart. Nagyon szerettük és Ő is minket, na meg a kisfiúnkat, aki akkor született. Ha sütöttünk mindig vittünk egymásnak kóstolót, sok receptem származik tőle is. Ezt a vajas pogácsa receptet  Erzsi nénitől kaptam. Lehet rögtön is sütni, de ha este begyúrjuk, másnap sütjük akkor még finomabb.

Hozzávalók:

56 dkg liszt
25 dkg vaj ( margarint is lehet használni )
2 tojássárgája
2 dkg só
5 dkg élesztő + pici tej és cukor a futtatáshoz
2-3 evőkanál tejföl

+ tojássárgája a kenéshez

Az élesztőt a langyos, cukros tejben felfuttatjuk. A többi hozzávalóval együtt tésztát készítünk. Fél órát pihentetjük, kinyújtjuk, tetejét bevagdossuk, kiszaggatjuk. papírral bélelt tepsibe rakjuk, tojássárgájával megkenjük, majd kelesztjük. 200 fokos sütőben megsütjük.



Vajas pogácsa


Sós stangli citrommal

Ez a recept is a gyors kategóriába tartozik nálam :) Este összerakom a tésztát, másnap megsütöm. Sok laca-faca nincs vele. Meglepő a citrom, de ez miatt nem kell aggódni!
Amit leírok az az eredeti recept, de nekem egy kicsit sótlan volt ebben a formában.

Hozzávalók:

40 dkg margarin
1 dl tejföl
15 dkg reszelt sajt (+ a szóráshoz)
60 dkg liszt
1 kisebb citrom leve
1 evőkanál só
1 tojás a kenéshez

A hozzávalókból tésztát készítünk és egy éjszakára hűtőbe tesszük.
A tésztát daraboljuk, nyújtjuk 2-3 mm vastagságúra, felvágjuk, lekenjük tojással és tetszés szerint sajttal, szezámmaggal, köménymaggal megszórjuk. 180-200 fokon megsütjük.
Sós stangli citrommal

2015. augusztus 25., kedd

Csíkos süti

Gondolom sokan ismeritek és aki igen, az már tudja, hogy milyen finom. Hihetetlen, hogy nekem minden süti finom :) Nagyon szeretem a darás krémeket, így nem sokat gondolkodtam azon, hogy elkészítsem.

Hozzávalók a tésztához:

3 x 1,5 dl tejföl
3 x 1 tojás
3 x 1 mokkáskanál szódabikarbóna
3 x 5 evőkanál liszt
3 x 5 evőkanál kristálycukor
tésztánként 5 evőkanál kakaópor, 5 evőkanál darált mák és 5 evőkanál darált dió

A krémhez:

1 liter tej
8 evőkanál búzadara
2 csomag vaníliás cukor
25 dkg vaj
25 dkg porcukor

1 egész tojást habosra keverünk 5 evőkanál kristálycukorral. Hozzáadunk 1,5 dl tejfölt, 5 evőkanál lisztet és a mokkáskanál szódabikarbónát. Simára keverjük, végül hozzáadunk 5 evőkanál darált diót. A masszát a kibélelt tepsibe öntjük, elsimítjuk, és megsütjük. Míg az első tészta sül, elkészítjük a második adag masszát, csak a dió helyett mákot teszünk bele. Ha az első adag tészta kisült, deszkára borítjuk. A tepsibe új adag sütőpapírt teszünk, és a mákos masszát az előzőhöz hasonlóan kisütjük. Ugyanígy készítjük el a kakaós tésztát.

A tejet felforraljuk, és állandó keverés mellett beleszórjuk a grízt, vagyis a búzadarát. Addig főzzük kevergetve, míg be nem sűrűsödik. Ha kész, érdemes az edényt hideg vízbe állítani, hogy gyorsan hűljön. A vajat habosra keverjük a porcukorral és mikor a tejbegríz kihűlt, akkor azt is belekeverjük.
A kakaós tésztát megkenjük a krém egyharmadával, rátesszük a mákosat és a második réteg krémet is rákenjük. A diós tészta megy a tetejére, de a sorrenden lehet változtatni.
Végül a sütemény tetejét is megkenjük a harmadik adag krémmel, és megszórjuk darált dióval.

Pár órára hűtőbe tesszük és szeleteljük.

Tepsi mérete kb. 30x20 cm
Csíkos süti


Dobos szelet

Biztos sokan azt mondjátok, hogy ez nem is dobos szelet. Mondhatjuk, hogy hamis, de nekem az marad. Vagy 30 éve a családi receptes füzetbe bekerült ez a szépség. Vagyis a receptje. Anyukám kedvence volt, nagyon szerette és szívesen is sütöttem. Macerásnak csak a lapokkal való munkát nevezném, többen nem szeretik a lapokból álló sütiket. Bár nekem nem számít, mert a végeredmény szép lesz.


Tészta:

50 dkg liszt
20 dkg porcukor,
5 dkg margarin
1/2 csomag sütőpor
2 egész tojás
1 dl tej

Összedolgozzuk a hozzávalókat és 6 lapot sütünk. Nem kell nagyon sütni, ne legyen színe a tésztának, mert akkor eltörik és meg se puhul!

Krém:

7,5 dl tej
10 dkg liszt
3 evőkanál kakaó
25 dkg margarin
25 dkg porcukor

A lisztbe elvegyítjük a kakaóport, majd a tejjel simára keverjük és sűrűre főzzük.

Ha kihűlt hozzáadunk 25 dkg porcukor és 25 dkg margarin keverékét.
megtöltjük a lapokat, tetejét bevonjuk csokival.
Másnap szeleteljük.
Dobos szelet

Palacsinta lasagne


Lasagne családjában tartozó finomság. Kicsit időigényesebb, mint a bolti tésztát használnák, de higgyétek el, megéri! Palacsinta ebben a formában is fantasztikus.

Hozzávalók:

tetszőleges mennyiségű sós palacsinta

Ragu:

50 dkg darált hús
3 db paradicsom
1 közepes fej vöröshagyma
kb 3 dl paradicsomlé
pirospaprika

bors

A hagymát felkockázzuk, olajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a szintén kis kockákra vágott paradicsomot is. Beletesszük a húst, ízestjük, felöntjük a paradicsomlével és megfőzzük.

A besamel mártáshoz:

4 dl tej
1 evőkanál liszt
késhegynyi őrölt szerecsendió
5-10 dkg margarin
só, bors, szerecsendió

A margarint felolvasztjuk, beletesszük a lisztet, kicsit pirítjuk, majd felöntjük a felforralt tejjel. Simára keverjük, sózzuk, borsozzuk, szerecsendióval ízesítjük.

Összeállítás

Palacsintát tepsibe tesszük,megkenjük a raguval, erre pedig egy kevés besamelt csepegtetünk, és ezt is kicsit elkenjük, hogy nagyjából mindenhova jusson.
A folyamatsort addig ismételjük, míg a legutolsó palacsintához érünk (ezt már nem kenjük meg).
Reszelt sajttal megszórjuk.
Előmelegített sütőben addig sütjük, míg a sajt meg nem pirul.


Palacsinta lasagne

Tojással töltött hús



Gyerekkorom étele, a mama sokszor készítette és nagyon szerettük. Könnyű elkészíteni, bár nálam a göngyölgetés sose megy egyszerűen :) Mindig belebonyolódom és kiugrik vagy elgurul a tojás. Na de nem is ez a lényeg, hanem a recept.


Hozzávalók:

csirkemell vagy ízlés szerint sertéshús tetszőleges mennyiségben
annyi főtt tojás ahány szelet húst készítesz
hagyma
fűszerek
tarhonya

Tojásokat megfőzzük. Húsokat kicsit kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk. Beletesszük a tojásokat, felgöngyöljük, megkötözzük.
Készítünk egy pörkölt alapot, belerakjuk a húsokat, ízlés szerint fűszerezzük és készre főzzük.

Köretként tarhonyával, rizzsel, főtt burgonyával is tálalhatjuk.

Ugye milyen egyszerű? Még a recept is csak pár soros :)
Tojással töltött hús

Almával töltött csirkemell



Szerintem egyszerű, könnyű étel, mind ízben mind munkaidőben. Különleges is, nem a megszokott. Persze csak azoknak, akik szeretik a hús és gyümölcs párosítását.

Almával töltött csirkemell

Hozzávalók:

tetszőleges mennyiségű csirkemell
4-5 alma
4-5 evőkanálnyi főtt rizs
só, bors, fahéj, méz, őrölt gyömbér
1 egész tojás
szeletelt bacon
vaníliás pudingpor

Az almát tisztítjuk,apróra kockázzuk majd edénybe tesszük és annyi vizet teszünk rá, hogy ellepje. Mézzel, fahéjjal ízesítjük és pár percig főzzük, hűtjük.
A húsra zsebet vágunk, sózzuk, borsozzuk.
A kihűlt alma felét lecsöpögtetjük, a rizzsel összekeverjük. Ízesítjük őrölt gyömbérrel, borssal, beletesszük az egész tojást is. Ezt a tölteléket a húsba tesszük, hústűvel összefogjuk. Baconnal körbetekerjük, majd vajjal kikent tűzálló tálba tesszük.Letakarjuk fóliával és fél órára 180 fokos sütőbe tesszük. Ha letelt az idő levesszük a fóliát majd megpirítjuk.

A maradék almának a levét kevés vaníliás pudinggal besűrítjük. ( nálam ez egy evőkanálnyi volt, de miután besűrűsödött egy kevés vízzel még lazítottam ) Ezt az almaszószt még fahéjjal lehet ízesíteni.

Tetszőleges körettel tálaljuk.

Almával töltött csirkemell



2015. augusztus 24., hétfő

Csokis linzervirágok

Ehhez az aprósághoz van egy nagyon nagyon régi történetem. Kislány voltam, 10-12 éves lehettem, amikor a családban esküvőre készültünk. Akkor nálunk a faluban az volt a szokás, hogy a család asszonyai összegyűltek és egy héten át sütöttek, tyúkokat, csirkéket, kakasokat készítettek elő a lakomához és még sorolhatnám. Mindenki hozott magával ezt azt, amire szükség volt a sütéshez. Volt egy néni, akit nevezzünk cukrásznak, Ő vezette le a sütést. Boriska néni volt a minden, nagyon tudott. Sok figyeltem abban a pár napban. És én már akkor tudtam, hogy egyszer szeretnék eljutni oda, ahova Ő is. Megszerettem a sütést rettenetesen. Persze a mamámtól tanultam a legtöbbet, de ez az egy hét, a mindennapos reggeltől estig sütéssel nagyon meghatározó volt a számomra. Azt a sok fajta, gyönyörű finomságot! Hmmm, azok voltak ám a sütemények! Lényeg a lényeg, ilyen kis virágokat készítettünk akkor és én is megsütöttem és feldíszítettem a magamét rá pár évre. Látványosak, guszták és finomak. Igaz munka van vele, de úgy gondolom megéri!

Hozzávalók:

35 dkg liszt
18 dkg margarin
2 tojássárgája
1 cs. sütőpor
15 dkg porcukor
1-2 evőkanál tejföl, hogy rugalmas tésztát kapjunk.

Tetejére:

olvasztott csoki ( vízgőz fölött olvasztunk kevés étolajjal hígítva )
cukormáz: egy tojásfehérje + 15-20 dkg porcukor kikeverve ( nem habbá! )

ragasztáshoz ízlés szerint lekvár

A hozzávalókból tésztát gyúrunk és egy-két órára hűtőbe tesszük.
A tésztát kinyújtjuk 3-4 mm vastagra és kiszaggatjuk. tepsire tesszük és 180 200 fokon megsütjük.
Amikor kihűltek mindegyik tetejét lecsokizzuk egy kiskanál segítségével.
Ha megszáradtak cukormázzal dekoráljuk tetszés szerint.
Amikor a máz is megszáradt lekvárral összeragasztjuk őket.


Sajnos a fotó nem a legjobbra sikeredett, igen régi felvétel :)

Csokis linzervirágok



Ecetes sós stanglik



Ecetes süti? Az meg mi a fene lehet? Milyen az íze? Kissé furán hangzik! Na jó, nem liter számra borítjuk bele az ecetet, csak finoman, módjával :)

A recept idestova több, mint 20 éve a birtokomban van. Jó anyám hozta a munkahelyéről, csak valahogy feledésbe merült. Aztán a kezem ügyébe. És a végeredmény egy kitűnő rágcsálni való, aminek más nevet adnék, mondjuk nem lehet abbahagyni stangli. Mert tényleg eteti magát. Pár nap múlva is finom omlós a tészta.


Hozzávalók:

70 dkg liszt
25 dkg vaj vagy margarin
20 dkg sertészsír
1 egész tojás
1 evőkanál 10 %-os ecet
kb. 3 dkg só
annyi víz, hogy rugalmas tésztát kapjunk

Összedolgozzuk az anyagokat és éjszakára hűtőbe tesszük.

Másnap a sütőt 200 fokra előmelegítjük.

A tésztát 3-4 mm vastagra kinyújtjuk, felszeleteljük, lekenjük tojással, megszórjuk ízlés szerint sajttal, köménymaggal majd megsütjük.

Egyszerű, gyors rágcsálni való.

Ecetes sós stanglik






Joghurtos pogácsa


Ezt a receptet az éterben találtam, méghozzá a Webcukrászda oldalán. Nagyon megtetszett, de változtatnom kellett a recepten, mert nem volt annyi időm, mint az eredetileg írták. Ott ugyanis egy éjszakás műszakot le kellett volna húznia a tésztának a hűtőben. Nálam pedig már nagyon reggel volt. Így több élesztővel és kevesebb érési idővel dolgoztam. A végeredmény egy remek pogi lett. Többfelé vittem, vitték és mindig sikert aratott.

Hozzávalók:

50 dkg liszt
25 dkg margarin
2 dl natúr joghurt
1 csapott evőkanál só
10 dkg reszelt sajt
1/2 dl langyos tej
1 teáskanál cukor
5 dkg élesztő
1 egész tojás

Tetejére:

1 tojás sárgája
reszelt sajt
ízlés szerint magok

A langyos cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt, majd a többi hozzávalóval együtt tésztát készítünk. Egy órára a hűtőbe tesszük.
Ha pihent és lehűlt a tészta nyújtjuk, tetszés szerinti méretű pogácsákat szaggatunk. Tepsire tesszük, lekenjük a sárgájával, sajtot vagy magokat teszünk a tetejére. Kb. fél órát meleg helyen kelesztjük és 200 fokon megsütjük.


Ugye mindig meleg helyen kelesztünk? A kelt tészták nagyon kényesek ám. Vagy takard be - le, vagy tedd a tűzhely tetejére amíg melegszik a sütő. Nehogy megfázzon a tészta!
Joghurtos pogácsa

Kefíres kiflik

Ez egy csodálatos, könnyen elkészíthető sós sütemény. Kicsit fura azt mondani egy sós tésztára, hogy süti :) Na de mindegy is! Szóval nagyon sokszor elkészítettem már, a NoSaltyn és a faceebook oldalamon is óriási sikert aratott. Készítettem már édes változatban is, akkor természetesen a sót hanyagolom a krémből és tetszés szerint édes finomsággal töltöm meg.


Kefires kiflik

Tészta:

70 dkg liszt
2 egész tojás
1 kispohár kefir
1 dl olaj
6 dkg cukor

1-1,5 dl langyos tej
5 dkg élesztő

Krém:

1 cs. margarin
3 dkg só

tetejére egy tojássárgája

Az élesztőt felfuttatjuk egy kis langyos cukros tejben, majd tésztát dagasztunk, 4 részre osztjuk.
Kb. 30 cm-es átmérőjűre köröket készítünk. Kinyújtjuk a tésztákat, egyet megkenünk a habosított, sózott margarin felével, majd ráterítünk egy másik kinyújtott tésztát.
16 cikkre vágjuk, feltekerjük, tepsire tesszük. Ugyanígy elkészítjük a másik felét. Tojássárgájával lekenjük, kelesztjük és 200 fokon megsütjük.

Tetejére szórhatunk sajtot, köménymagot, szezámmagot.
Megtölthetjük sajttal, sonkával, baconnel is.

Kefíres kiflik

2015. augusztus 23., vasárnap

Mákos zserbó



A diós zserbót már bemutattam nektek. Íme a párja a mákos. Ugye tudjátok? Isteniiii!

Tészta az a saját, a töltelék pediglen változik. Bármikor elkészíthető, de a karácsonyi asztalra szigorúan ajánlott a mákszeretőknek :)

Hozzávalók a tésztához:


45 dkg liszt
20 dkg zsír
1 evőkanál porcukor
1/2 csomag sütőpor
2,5 dkg élesztő
1 egész tojás
2 tojássárgája
2-3 evőkanál tejföl
1/2 dl langyos tej

Töltelék:

30-40 dkg darált mák
citrom héja
cukor ízlés szerint
szilvalekvár

Az élesztőt langyos, cukros tejben felfuttatjuk. A többi hozzávalóval együtt tésztát készítünk és négy részre osztjuk.

A darált mákhoz hozzáadjuk a cukrot, a reszelt citrom héjat és összekeverjük.

Egy 30x36cm-es tepsibe sütőpapírt teszünk.

Az egyik tésztát kinyújtjuk, megkenjük szilvalekvárral, megszórjuk mákkal. És így tovább, amíg elfogy a tésztánk. Tetejét meggörgetjük sodrófával, hogy szép egyenletes legyen. Ezután megszúrkáljuk és fél órát kelesztjük.

A sütőt előmelegítjük 180-200 fokra és a tésztánkat megsütjük.

Ha kivettük a sütőből egy tepsivel vagy tálcával finoman nyomkodjuk meg, hogy szép egyenletes legyen a tésztánk.

Amikor kihűlt felvágjuk és porcukorral megszórjuk.

Mákos zserbó



Vajas csiga, ahogy a nagymamán nevezte



Egyenesen imádás van! Bármikor, bárhol, bármennyit, reggelire, ebédre, vacsorára :D
Nagyon sokszor készítette a nagymamám gyerekkoromban és én így hoztam tovább magammal. Sokat sütöm a család nagy örömére. Nem tudják megunni, de ez nekem jó!
Sokan darázsfészeknek ismerik, nevezik. Nálunk megmaradt a vajas csiga.


Hozzávalók:

50 dkg liszt
8 dkg cukor
2,5 dkg élesztő
7 dkg  vaj
csipet só
3 dl langyos tej
1 tojássárgája.

Krém:

15 dkg vaj
ízlés szerint cukor

Tetejére langyos vaníliás tej kb. 2 dl

Kevés langyos , cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt, majd bedagasztjuk a tésztát. Meleg helyen duplájára kelesztjük.

Közben a vajat kihabosítjuk a cukorral.

A tésztát kinyújtjuk, megkenjük a cukros vajjal,  feltekerjük, felvágjuk kb. 12 darabra. A csigákat tepsibe tesszük, kelesztjük, majd 200 fokos sütőbe tesszük. Ha már kezd színe lenni meglocsoljuk őket langyos, vaníliás tejjel és készre sütjük.

Aki szereti tehet bele mazsolát is. A csigák között lehet vékonyan olajozni a tésztát, hogy szét lehessen szedni őket ha megsültek, kihűltek.

Vajas csiga



Lekváros bukta



Könnyű, finom! Hmmm, szerelmese vagyok a kelt tésztáknak :) Mostanában nem, de volt idő, amikor heti rendszerességgel készítettem. Bármilyen formában megeszem, sajnos ilyen téren mindenevő vagyok.

Buktát többféle töltelékkel készítettem már, lekvárral, mákkal, túróval. Srácaim az úgynevezett "piroslekvárt" szeretik, de nálam a sárgabarack a nyerő :)

Egy tartalmasabb leves után tökéletes kísérő.


Hozzávalók:

50 dkg liszt
3 dkg élesztő
3 evőkanál cukor
pici só
2 evőkanál olvasztott margarin
3 dl langyos tej

Kevés cukros, langyos tejben felfuttatjuk az élesztő és az anyagokkal együtt tésztát dagasztunk. Meleg helyen duplájára kelesztjük.
Nyújtjuk, felvágjuk, ízlés szerinti lekvárral megtöltjük és feltekerjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, a buktákat étolajjal vékonyan átkenjük, hogy sülés után szépen szét tudjuk szedni. Ismét kelesztjük, lekenjük tojássárgájával, majd 200 fokon megsütjük.

Ebből a mennyiségből 12 darabot készítettem.

Lekváros bukta

Farönkös díszek



Kedvencek :D De ezt tudjátok már! Erre is azt kell írnom, hogy egyszerűen nagyszerűek. Bárhol megállják a helyüket. Az egyik, az almás kislány a konyhámat ékesíti, a locsolókannás gombafiú pedig a csoportomat.
Látjátok, hogy egy farönk, egy kis őszi figura és többféle termésre van szükségünk hozzá. Itt is, mint mindig, ragasztópisztollyal dolgoztam.


Farönkös díszek



Tökhegedű

Igencsak látványos dekoráció, bár nem sokáig tart. A fránya muslincák és egyéb apró bogarak hamar tábort ütöttek benne.
Amint látjátok ez is könnyen elkészíthető dísz. Egy tök kell hozzá, termések, drót a hegedű húrjainak.


Tökhegedű

Csonthéjas koszorú



A finom őszi séták alatt szedegessünk különböző terméseket. De biztos akad otthon a spájban vagy a nagyinál, szomszédnéninél pár szem felesleges dió, mandula, mogyoró. A gyümölcsök magvait szoktam gyűjtögetni, sose tudni mire lesz jó jelszóval :)

Ennek a koszorúnak egy erős karton az alapja, megrajzoljuk, kivágjuk. A terméseket tetszés szerint felragasztjuk és lelakkozzuk. Ha megszáradt készítünk rá egy akasztót. Íme kész az egyszerű őszi falidísz.

Csonthéjas koszorú

Almakoszorú



Anno sétálgattam egy délután és a fák, bokrok között megpillantottam a földön ezeket a piciny almákat. Mondanom se kell, hogy máris a táskámban kötöttek ki :) Szépen kiglancoltam, (fényesítettem) őket és máris ragasztottam egy koszorú alapra.

Kell ennél olcsóbb, egyszerűbb dekoráció? Azt nem mondom, hogy tartós, sokáig eláll illetve ellóg a falon, de pár hétig díszítheti a konyhánkat.
Almakoszorú

Tökfejek :)



Őket is imádom, ők is kedvencek. Milyen furán vagyok összerakva ugye? Én mindent szeretek :D
Lényeg, hogy kaptam ezeket a dísztököket és valamit csinálni kellett velük. És megalkottam a tökfejeket :)

Hozzávalók:

faszeletek
tökök
termések, egyéb anyagok
ragasztó

A tököket felöltöztetjük, tetszés szerint díszítjük majd ráragasztjuk a faszeletekre.


Tökfejek


Csutka Jutka és Kukorica Jancsi



Olyan édesek ugye? :) Évekkel ezelőtt készítettem ezt a kukoricapárt és azóta is az ovit díszítik. Annyira egyszerűek, mégis nagyszerűek és nem utolsó sorban olcsó :) Gyerekekkel is elkészíthetjük, jó móka lesz!

Hozzávalók:

kukorica
különböző magvak, termések
kartonpapír
ragasztó

A kukoricákat előkészítjük, Jutkának egy kicsit megbontjuk a "ruháját". A kalapokat kartonból készítjük, ráragasztunk magvakat. A talpazat söralátétből készült, csak bevontam csomagoló papírral. Rárögzítjük a kukoricákat és felöltöztetjük őket.
Csutka Jutka és Kukorica Jancsi

Képek spatulából



Kérem szépen nagyon szeretek mindenféle dekorációt készíteni. Lehet az fából, termésekből, anyagból, bármiből :)

Ezek a képek spatulából készültek és nagyon szeretem őket, hiszen az elkészítésükben csak a képzelet szab határt. Bármilyen alkalomra, ünnepre, évszakra megfelelő díszt és ajándékot készíthetünk belőle. Ez ezek a képek három négy éve készültek.


Hozzávalók:

spatula ( gyógyszertárban szerezhető be )
tetszés szerint szalvéta
dekupázs ragasztó
ragasztópisztoly
madzag

A spatulákat ragasztópisztoly segítségével rögzítjük. A szalvétából kivágjuk a megfelelő mintánkat és a dekupázs ragasztóval felvisszük az alapra. ha megszáradt felkötözzük és máris kész a klassz kis faliképünk.

Spatula képek

2015. augusztus 22., szombat

Narancsos gyömbéres csirkemell csíkok



Van nekem egy csodás könyvem, a sógornőm Jézuskájától kaptam egyszer :) Tele van mindenféle finomsággal, étel, ital, édesség. Abból készült ez az üdítően könnyű étel. És pikk pakk elkészíthető!

Hozzávalók:

50 dkg csirkemell
4-4 evőkanál olaj és szójaszósz
4 narancs
diónyi friss gyömbér
ízlés szerint póréhagyma
1 pritaminpaprika
só, bors
tetszőlegesen chili paprika

Csirkemellet csíkokra vágjuk. meglocsoljuk a szójaszósszal.
Egy narancs héját lereszeljük, levét kifacsarjuk a másik hármat megtisztítjuk, gerezdekre szedjük és a hártyát is eltávolítjuk róla.
Póréhagymát, chilipaprikát, pritaminpaprikát feldaraboljuk, gyömbért lereszeljük.
Olajat felforrósítjuk a serpenyőben, Beletesszük a húst, megpirítjuk. Hozzáöntjük a kifacsart narancs levét, a hagymát, paprikákat, gyömbért. Sóval, borssal, narancshéjjal ízesítjük. Tűzről levéve belekeverjük a narancsgerezdeket és forrón tálaljuk.
Narancsos gyömbéres csirkemell csíkok

Bounty szeletkék



Egy könnyű finomság, egyszerű az elkészítése. Óriási sikere volt a facebook oldalamon.

Bounty csoki

1 dl tej
4 dkg margarin ( vagy vaj )
1 ek. gríz
4-5 dkg cukor
6 dkg kókuszreszelék
csoki a bevonáshoz

Tejet a margarinnal felforraljuk, hozzáadjuk a cukrot, a grízt végül a kókuszt. Jól elkeverjük, langyosra hűtjük. Egy darab zsírpapírra négyszögletes formát, vagy rudakat készítünk kb. 1-2 cm vastagságban, majd hűtőbe tesszük 1-2 órára. Ha lehűlt felvágjuk és csokival bevonjuk.

A csokit vízgőz fölött olvasztjuk meg és kevés étolajjal hígítjuk a megfelelő sűrűségűre.
A csokizást rácsra téve a legegyszerűbb elvégezni. Ha nincs süteményrácsotok, teljesen megfelel a célnak a sütő rácsa is :) 

Bounty szeletkék

Csokis zsemle



Ez egy nagyon finom finomság, csokidarabokkal a tésztában. Volt jó pár év az életemben, amikor pékségben dolgoztam. És nagyon szerettem. Akkor is megcsodáltam minden egyes kalácsot, kiflit, kenyeret a szépségükért :) Bizony, egy kelt tészta bélzetében is tudok gyönyörködni :D Ezt ( is ) a nagyimtól örököltem. Ha kihűlt egy süti, kalács, amit Ő készített az volt az első mozdulata, hogy megnézte a tésztát. és ez így van velem is. No, a sok beszéd után nézzük a receptet is!

Csokis zsemle

Hozzávalók:

50 dkg liszt
csipet só
3 evőkanál cukor
2,5 dl langyos tej
2,5 dkg élesztő
1 dl étolaj
1 evőkanál kakaópor
10 dkg tört csoki
1 tojássárgája

A csokit apróra daraboljuk, félre tesszük.
Az élesztőt pici cukros, langyos tejben felfuttatjuk. A többi hozzávalóval együtt tésztát dagasztunk. ha kész hozzádolgozzuk a csokit. meleg helyen duplájára kelesztjük. Tíz részre osztjuk, felgömbölyítjük, papírral bélelt tepsire rakjuk. Ismét duplájára kelesztjük, megkenjük tojássárgájával és 200 fokon megsütjük.

Én egy tepsire 5 db-ot tettem, hogy kényelmesen elférjenek. Bár nem lettek óriások, de nagyon finomak.
Egy pohár hideg tejjel, kakaóval tökéletes uzsonna!
Csokis zsemle

Diós habos korongok

Ezeket a kis szépségeket egy ismerősömnél láttam meg anno. Rögtön megtetszettek, elkértem a receptet és máris sütöttem. Kis falatkák, szépek, édesek. Üresen is és töltve is nagyon finomak. Lagziba is megállja a helyét.

Hozzávalók:

• 25 dkg liszt
• 2 tojássárgája
• 4 dkg porcukor
• 1 kávéskanál sütőpor
• 12,5 dkg Rama margarin
• 3 teáskanál tejföl

diós hab:

• 2 tojás fehérje
• 12,5 dkg porcukor
• 12,5 dkg darált dió

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, korongokat szaggatunk, papírral bélelt tepsibe tesszük.
A habhoz a fehérjét felverjük, hozzáadjuk a porcukrot majd a darált diót. Nyomózsákba tesszük vagy kiskanál segítségével a korongokra halmokat készítünk.
160 fokos sütőben 10-12 perc alatt megsütjük.
A kihűlt korongokat megtölthetjük ízlés szerint lekvárral, de magában is nagyon finomak.

Diós habos korongok


Káposztás kocka



Káposztás tésztát készítettem, kicsit több lett a káposzta, így arra gondoltam, hogy készítek pogit. Erre a receptre esett a választásom, Viki chef oldalán akadtam rá.


Hozzávalók:

50 dkg liszt
25 dkg dinsztelt káposzta
25 dkg vaj vagy margarin
2 dl tejföl
1 teáskanál cukor
5 dkg élesztő
ízlés szerint só, bors

tetejére egy tojássárgája
ízlés szerint köménymag

A tejfölt langyosítjuk, belekeverjük a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt és felfuttatjuk. A többi hozzávalóval együtt tésztát dagasztunk. kinyújtjuk és hajtogatjuk, 15 percet pihentetjük. Ezt a műveletet 3x ismételjük. ( a hajtogatást )
Ezután kinyújtjuk kb. 2 cm vastagságúra, leszélezzük, bevagdossuk, megkenjük a tojás sárgájával és felvágjuk. Tepsire tesszük, ízlés szerint megszórjuk köménymaggal. Újra pihentetjük 20 percet majd 200 fokon megsütjük.


Káposztás kocka

Békebeli diós zserbó

Engedjétek meg, hogy ezzel a recepttel indítsak. Nagyon nagy kedvenc nálunk, mint sok más családban. Nagyanyám receptje, amit idestova 25 éve sütök. Annyit változtattam rajta, hogy zsírral készítem a tésztáját, más az állaga, más az íze. Elneveztem békebelinek, mert igencsak régi recept, a mama is az anyukájától örökölte.   
Békebeli diós zserbó

Hozzávalók a tésztához:

45 dkg liszt
20 dkg zsír
2 evőkanál porcukor
2 tojássárgája
1 egész tojás
1/2 csomag sütőpor
2,5 dkg élesztő
2-3 evőkanál tejföl
1/2 dl tej
csipet só

Az élesztőt langyos, cukros tejben felfuttatjuk, majd a többi hozzávalóval együtt tésztát gyúrunk és négy részre osztjuk.

Töltelék:

kb. 30 dkg darált dió
ízlés szerint cukor
2 citrom reszelt héja
1 üveg sárgabaracklekvár

Tetejére kb. 15 dkg csoki + étolaj

A töltelékhez összekeverjük a diót, cukrot, citromhéjat.

Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral. ( nálam a tepsi mérete 30x36 cm )

Az egyik tésztát kinyújtjuk, beletesszük a tepsibe. Megkenjük lekvárral, megszórjuk a dió töltelékkel. Ezt addig folytatjuk, amíg elfogy a tésztánk. Tetejét finoman meggörgetjük sodrófával, hogy szép egyenletes legyen. Megszúrkáljuk, kelesztjük fél órát és 180-200 fokos sütőben megsütjük.

A csokit gőz fölött felolvasztjuk, kevés étolajjal megfelelő sűrűségűre hígítjuk. Ha kihűlt a tészta bevonjuk.

Tipp: ha kivettük a megsült tésztát egy másik tepsivel vagy tálcával finoman nyomjuk le a tetejét. Így szép egyenletes lesz amikor csokizzuk. És a végeredmény is gusztább :)

Szeletelés: forralunk vizet és öntsük kancsóba. Ebbe beleteszünk egy kést, ami jó éles. Az átmelegszik, letöröljük róla a vizet és a csokit megjelöljük arra a méretre, amekkora szeleteket szeretnénk. Jelölés után letöröljük a csokit és átvágjuk a tésztát is.

Először a széleket vágom le, utána már egyszerűbb a szeletelés. Mindig felezem a tésztát és így könnyebben megy az egész :)

Ezek után már csak be kell zsebelni a dicséreteket, amit a finom süteményért kapunk.







Békebeli diós zserbó

2015. augusztus 20., csütörtök

A kenyér ünnepe

A mai délelőtt több kenyeret is sütöttem. magunknak is, ajándékba is. A jól bevált Zürichi kenyér recepténél maradtam. Lett hagyományos formájú és két kerek kenyér. Az egyikre megpróbáltam búzakalászt készíteni, kisebb nagyobb sikerrel :) De szépek és finomak is lettek. Örömet is szerezve velük.

Recept:itt található





Köszöntés :)


Sziasztok mindenkinek!

Elérkezett ez a nap is, hogy blogot indítok. Nehéz szülés volt, mire sikerült az alapokat beállítanom.
Ezt az elektronikus  részét nem nekem találták ki :) Jobb nekem a konyhában. De ilyen világban élünk. Sokan ismertek már a facebookról, ott évek óta vezetem az oldalt, ahol a munkáimat, ötleteimet, tanácsaimat osztom meg veletek. Maradok hűséges a kiindulási oldalamhoz, egyenlőre ott egyszerűbb a technika :D