2017. július 9., vasárnap

Lángos

Nagyon régóta szerettem volna lángost enni, de mindig "közbe" jött valami más étel :)
Egyik délután nem teketóriáztam, bekevertem egy kisebb adagot. Pontosabban 15 dkg lisztből, ennek a receptnek a feléből. Az életbe nem dagasztottam még ilyen csöpp mennyiséget :D
Nagyon finom lett, egyszerű és nagyszerű! A hozzávalókat duplázhatjuk is, felezhetjük is, attól függően hány főre készítünk lángost .



Hozzávalók:


30 dkg liszt
1,5 kávéskanál só
1 kávéskanál cukor
1,5 dkg élesztő
1 evőkanál étolaj
2 dl langyos víz

A hozzávalókból tésztát készítünk. Nem kell az élesztőt felfuttatni, csak mindent összerakni és bedagasztani. Letakarjuk és duplájára kelesztjük.
Kelesztés után olajozott felületre borítjuk, 3-4 részre osztjuk, felgömbölyítjük majd ismét kelesztjük 15-20 percet.
Serpenyőben olajat forrósítunk, a tésztát formázzuk és megsütjük. Ízlés szerint kínáljuk.

Hosszú évekkel ezelőtt megkérdeztem egy nénit, aki lángost sütött nap mint nap, hogy készül a fokhagymaöntet, amit a lángoshoz készítenek Azt mondja, semmi ördöngösség nincs benne. A tubusos fokhagymakrémet vízzel hígítják fel és jól elkeverik. Nos, ezt használom azóta is. 






Magyaros csirkeragu

Magyaros csirkeragu

Nálunk igen ritka étel a máj, de most volt itthon csirkemáj, így esett a választásom erre az ételre. Nagyon finom, könnyen, gyorsan elkészíthető, kiadós eledel. Mindenből csak egy kicsi kell hozzá, mégis három napig ettük a férjemmel :D



Hozzávalók:

egy csirkemell filé csíkokra vágva
6-8 db csirkemáj kockákra vágva
2 szelet húsos szalonna kockára vágva
kb. 10 dkg zöldborsó
1-1 sárgarépa, fehér répa karikára vágva
1 közepes hagyma szeletelve
1 paradicsom kockázva
1 paprika csíkokra vágva
só, bors, pirospaprika

A szalonna zsírját kisütjük, hozzáadjuk a szeletelt hagymát, a karikára vágott répát és zöldséget. Beletesszük a lisztbe forgatott csirkemellet (a liszttől sűrű szaftot kapunk), a paradicsomot, paprikát.Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk pirospaprikával és felöntjük kb. 1,5-2 dl vízzel. Amikor a hús puha hozzáadjuk a zöldborsót és tovább főzzük amíg a borsó megpuhul. A csirkemáj darabokat lisztbe forgatjuk és a raguhoz adjuk, majd puhulásig főzzük.
A kész ragut megszórhatjuk apróra vágott petrezselyemzölddel és ízlés szerinti körettel tálaljuk.